Az Újház Tökölben szinte minden kapható, ami az építkezéshez, felújításhoz kellhet!
Újház Tököl és Szigetcsép között.


Nem volt könnyű dolga a kivitelező cégnek a Temesvári utcai óvoda befejezésénél.

Kincses Tamás, az Arttech Kft. ügyvezető igazgatója rádiónknak úgy fogalmazott, amikor a korábbi tervező által félbehagyott épületet átvették, rengeteg olyan tényező jött elő, amivel sem a tervezők, sem a szakértők nem számoltak. Ennek ellenére úgy gondolja, minden problémát meg tudtak oldani, és a rövid határidő ellenére is időben el tudtak készülni a munkafolyamatokkal, így a gyermekek egy felszerelt és modern épületben kezdhetik meg az óvodás éveiket.
Kép forrása: Nagy János hivatalos közösségi oldala


Az Újház Tökölben szinte minden kapható, ami az építkezéshez, felújításhoz kellhet!
Újház Tököl és Szigetcsép között.
A Gastland M0 Étterem, Hotel, és Konferenciaközpont Budapest közelében az M0-ás autóút 19. kilométernél a Csepel, Szigetszentmiklós lehajtónál található. A hotel 40 légkondicionált, tv-vel, telefonnal, minibárral felszerelt szobával rendelkezik. A szállodához tartozó Frézia a’la carte étteremben és a büfé jellegű gyorsétteremben magyaros és nemzetközi ételekből választhatnak.
A szálláson és a vendéglátáson kívül különböző méretű rendezvénytermekkel rendelkezünk, ahol 10-200 főig biztosítunk helyet céges rendezvényeknek, konferenciáknak, családi eseményeknek, esküvőknek.
Nálunk jó kezekben van!
Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!
Szakképzett, és tapasztalt kollégák.
Többszáz elégedett páciens!
Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!
Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!


Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon