Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. november 13. csütörtök Szilvia napja van.
Felszámolták
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Felszámolták
Elválasztó

Illegális gyorsulási versenyeket számoltak fel a rendőrök.

Pest vármegyében több helyszínről is információk érkeztek, miszerint illegális driftelő és gyorsulási rendezvények kezdődnének. Az év első három hónapjában 9 alkalommal avatkoztak be a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai olyan helyszíneken, ahová autósok és nézők százai-ezrei gyűltek össze. A hívatlanul érkezett egyenruhások megjelenése is elegendőnek bizonyult, hogy a csoportosulások oszoljanak, írja a police.hu. Érd, Gödöllő, Szigetszentmiklós, Vác és Vecsés közelében található bevásárlóközpontok parkolóit lepték el főként este. Az egyenruhások még ideje korán felszámolták a csoportosulásokat. A hét időpontban levezényelt rendőri intézkedés-sorozatban összesen több, mint 8000 ember és közel 2400 gépkocsi távozását rögzítették. Összesen mintegy 1 millió 600 ezer forint bírságot szabtak ki, elsősorban KRESZ szabályszegések miatt, de a nem megfelelő műszaki állapotú járműveket sem hagyták figyelmen kívül; több forgalmi engedélyt is elvettek főként engedély nélküli átalakítások miatt, olvasható a hírben.

 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:

Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!

 

Gyógyászat

Wellness

Szaunakultúra

Strand

Szállás

 

Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.

Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival)  - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.

 

Facebook:

https://www.facebook.com/aqualand.rackeve

https://www.facebook.com/thermalcampingaqualand

www.aqua-land.hu

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

A Gastland M0 Étterem, Hotel, és Konferenciaközpont Budapest közelében az M0-ás autóút 19. kilométernél a Csepel, Szigetszentmiklós lehajtónál található. A hotel 40 légkondicionált, tv-vel, telefonnal, minibárral felszerelt szobával rendelkezik. A szállodához tartozó Frézia a’la carte étteremben és a büfé jellegű gyorsétteremben magyaros és nemzetközi ételekből választhatnak.

A szálláson és a vendéglátáson kívül különböző méretű rendezvénytermekkel rendelkezünk, ahol 10-200 főig biztosítunk helyet céges rendezvényeknek, konferenciáknak, családi eseményeknek, esküvőknek.

https://www.gastlandhotelek.hu/hu/m0/

https://www.gastlandbisztrok.hu/hu/m0/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink