A stresszmentes fogászat
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.


Újra kezdődik a házhoz menő lomtalanítás Szigetszentmiklóson.

Az Aries Kft. mint minden évben, idén is lehetőséget kínál az ügyfeleknek arra, hogy egy évben egyszer ingyenesen igényeljék a lomhulladékok elszállítását. Skultéti László, a cég környezetgazdálkodási egység vezetője rádiónknak elmondta, erre minden természetes személynek március 1-e és október 31-e között van lehetősége, azonban cégek nem kérhetik ezt a szolgáltatást. Hozzátette, kizárólag abban az esetben szállítják el a kihelyezett hulladékot, ha az megfelel az előírásoknak.
Napokon belül elszállítják a lomhulladékot. Skultéti László hozzátette, jelenleg még kevés igénylés érkezett be a céghez, ezért ilyenkor rövid időn belül megoldják a lomok elszállítását, azonban később, mikor megnő az igénylők száma, már megnőhet a várakozási idő. Kiemelte, az igényeket minden esetben jelezni kell a társaság felé.
A Mozaik című műsorban készítette teljes interjú itt meghallgatható:


A stresszmentes fogászat
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.
A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!
Foglaljon időpontot még ma!
Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!
Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…
Láss többet a világból!
Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179
Sárosi Optika - Láss Többet a világból!


Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon