Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 29. péntek Gedeon napja van.
Elérhető közelségben
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Elérhető közelségben
Elválasztó

Orvosi rendelő, óvoda és iskola épülhet a Bucka városrészben. 

Vántsa Botond, a szigetszentmiklósi településrész önkormányzati képviselője, alpolgármester elmondta, hogy a Buckában jelenleg is számos fejlesztés folyik, és legalább ennyi vár rá a jövőben. A Bucka-tó melletti játszótér építése jelenleg is folyik, úgy, ahogy az útfejlesztések is. A közlekedésfejlesztés keretében több utca újulhatott meg az elmúlt időszakban. A buszvárók is új köntösbe öltöznek a jövőben. Kiemelte: az ott élők számára kiemelten fontos az Egészségház megépítése is, amely gyermek és felnőtt háziorvosi rendelőt foglal magába. A Csépi úton 100 férőhelyes, 4 csoportszobás óvoda is épül, amelynek kivitelezése 2020-ban zajlik majd. A település két 16 tantermes iskolát építhet állami forrásból, melyek közül az egyik a Temesvári utcában kap helyet, a másik pedig ezt követően a Buckában épülhet fel. Vántsa Botond hangsúlyozta, hogy a közlekedés biztonságossá tétele is legalább ennyire fontos feladat az önkormányzat számára. 

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

ÁLOMFÜRDŐSZOBA ÁLOMÁRON!

Csempék és padlólapok már 1500 Ft-tól,

Laminált padló már 2990 Ft-tól,

Zuhanytálca már 5000 Ft-tól.

Pontos részletek a www.kiarusitas.info

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink