Láss többet a világból!
Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179
Sárosi Optika - Láss Többet a világból!


Itthon még kevésbé ismert „sportág” a steaksütés, pedig nemcsak komoly hazai hagyománya van ezeknek a versenyeknek, de nemzetközi szinten is elismert magyar képviselői is. A legutóbbi, nemzetközi szabályrendszerben zajló versenyt szeptemberben tartották Dunaharasztiban. A Füstös Nyúl Egyesület által szervezett VIII. Füstös Nyúl Kupa és BBQ Fesztiválon a versenyzők három kategóriában mérték össze tudásukat. A klasszikus steak mellett, melyből két párhuzamos tételt kellett leadni, „Just the meat” kategóriában BBQ marhaoldalas, kreatív kategóriában pedig hamburger készítése volt a feladat, míg a legfiatalabbak hot dog készítésével bizonyíthattak.

A verseny egyik alapítója, a kiváló, világbajnokságot is megjárt Picigurman, aliasz Szűcs Róbert Lúciusz beszélt a versenyről.
Nemzetközi összevetésben is nagyon erős a hazai versenyzőgárda, de emellett egy összetartó és nagyon jó közösség is kialakult, egy kifejezetten erős rajongótábor. Ugyanakkor egy-egy ilyen esemény fesztivál, buli is, ahol mindenki jól érzi magát. Ez már a nyolcadik ilyen rendezvény volt, és az egyesület kifejezett célja a versenyek szervezése mellett, hogy minél szélesebb tömegeknek mutassuk be, hozzuk meg a kedvét ehhez a kultúrához ‒ hívta fel a figyelmet a szakember.


Láss többet a világból!
Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179
Sárosi Optika - Láss Többet a világból!
Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.
Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.
Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.
Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon.
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!


Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon