Láss többet a világból!
Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179
Sárosi Optika - Láss Többet a világból!
A módosításokkal elfogadhatónak tűnik Szigetszentmiklós idei évi költségvetése.
A Pénzügyi Bizottság hétfői ülésén ismét a 2025. évi költségvetésről tárgyalt, amelynek eredményeképpen elmondható, hogy az átcsoportosításokkal nem kell megvonni a támogatásokat. Kövesdi László, a Bizottság elnöke rádiónknak elmondta, a Fidesz- KDNP frakció a cafeteria kifizetése nélkül, illetve az egyházak, sport- és civil szervezetek támogatásának hiánya miatt nem tartotta elfogadhatónak az idei évi költségvetést. Ezekre vonatkozóan Sipos Sándor, képviselő, Tóth Pál képviselő és a Fidesz- KDNP frakció is módosító javaslatokat nyújtott be, melyeket a bizottság elfogadásra javasolt. Bízik abban, hogy csütörtökön, a képviselő- testület ülésén már el tudják fogadni a módosításokkal együtt a város idei évi költségvetését. Hozzátette, véleményük szerint elengedhetetlenek a fejlesztések a városban, azonban a jelenlegi gazdasági helyzet miatt ez kizárólag hitelfelvétellel lenne megvalósítható. Kiemelte, erre a célra összesen 600 millió Forint összegű hitelfelvételt javasolt a frakció.
Láss többet a világból!
Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179
Sárosi Optika - Láss Többet a világból!
Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.
Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!
Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.
Honlap: https://pr.hu/
PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.
"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"
Értékesítés
Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek
Szerviz
Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek
1238, Budapest, Szentlőrinci út
+36 1 421 8100