Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. március 24. hétfő Emőke napja van.
Befejeződik a Temesvári úti óvoda építése 
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Befejeződik a Temesvári úti óvoda építése 
Elválasztó

Az idei évben várhatóan elkészül az új óvoda.

Ezt mondta el Nagy János, Szigetszentmiklós polgármestere a Lakihegy Rádiónak. Hozzátette, 2020-ban az adminisztrációs feladatokat befejezve, a korábbi felmerülő problémák megoldását követően, igazságügyi szakértő kirendelésére is sor került. A város első embere elmondta, a későbbiekben pályázatot hirdetnek majd az óvoda befejezésére, amire bárki jelentkezhet. Előreláthatólag október-november környékére elkészül az új óvoda, tette hozzá Nagy János. A Fidesz frakció a fejlesztések folytatásában bízik. Dr. Vántsa Botond, ellenzéki Fideszes képviselő rádiónknak elmondta, úgy véli, a korábban elindult fejlesztések, jelenleg szünetelnek. Hozzátette, az előző ciklusban megkezdődött újítások befejezését reméli, hogy a szigetszentmiklósi lakók mihamarabb használatba vehessék az új épületeket. A képviselő elmondta, a Temesvári utcai óvoda fejlesztése továbbra is kérdéseket vet fel a Fidesz képviselőcsoport tagjaiban. Az épület végleges elkészülését várják, tette hozzá dr. Vántsa Botond.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:

Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!

 

Gyógyászat

Wellness

Szaunakultúra

Strand

Szállás

 

Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.

Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival)  - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.

 

Facebook:

https://www.facebook.com/aqualand.rackeve

https://www.facebook.com/thermalcampingaqualand

www.aqua-land.hu

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink