Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
20. alkalommal rendezték meg a Csepel- szigeti Halászléfőz versenyt.
Szeptember 9-én bonyolították le a jubileumi eseményt a Kéktó Szabadidőparkban, ahol most is rengeteg csapat gyűlt össze, nemcsak a versenyszellem miatt, hanem főként a jó hangulatért, mondta el rádiónknak Lázár Gergő, az eseményt szervező Városi Könyvtár és Közösségi Ház igazgatója, Hozzátette, a csapatok barátokból, családtagokból vagy kollégákból állnak, akik minden évben piknikszerű napot tartanak a halászléfőző verseny keretében, tehát hoznak magukkal süteményeket, egyéb ételeket- italokat, sőt többen is fel is díszítik a sátraikat. Kiemelte, Szigetszentmiklósi Lovas Klub tagjai és táncos, énekes kísérőik szüreti felvonulással érkeztek az esemény helyszínére, ahol a Napraforgó Néptáncegyüttes előadása, csikós- és huszárbemutatóval egészült ki.
Kép forrása: sargahaz.com
Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:
Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!
Gyógyászat
Wellness
Szaunakultúra
Strand
Szállás
Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.
Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival) - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.
Facebook:
https://www.facebook.com/aqualand.rackeve
Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.
Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.
Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.
Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon.
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!