Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. november 15. szombat Albert, Lipót napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Augusztus 20.
Elválasztó
Hírek » Taksony » Augusztus 20.
Elválasztó

Szent István-napi ünnepségre várják a lakosokat.

Az önkormányzat szervezésében a hagyományoknak megfelelően a Szent István parkban tartanak ünnepséget augusztus 20-án, vasárnap Taksonyban. Az esemény 15 órakor kezdődik Kreisz László polgármester köszöntőjével. Ünnepi műsort ad a Magyar Nemzeti Rézfúvós Kvintett. Ezután imádság és áldás, majd kenyérszentelés következik Láng András kanonok plébános és Varsányi Ferenc tiszteletes közreműködésével. A tavalyi esztendőben első alkalommal meghirdetett Taksony, a virágos otthon című pályázat eredményhirdetése is ezen a napon lesz. A szép kertekkel pályázók díjakat vehetnek át az ünnepségen. A délután további részében a környékbeli lakosok által készített házi sütemények mellett, kötetlenül folytatódik az államalapítás ünnepe. 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

A Sziget-Lab Vérvételi Centrum kulturált rendelőben, kellemes környezettel várja a pácienseinket, sorbanállás nélkül.

Szakképzett vérvételi asszisztensük a legmodernebb vérvételi eszközökkel végzi a mintavételt.

Szigetszentmiklós szívében, egyszerű megközelíthetőség gyalog, tömegközlekedéssel vagy autóval is.

Ingyenes parkolóhely az épület mögötti udvarban.

http://www.szigetlab.hu/

FOTÓKIDOLGOZÁS

Alap fotó méretek és nagyítások készítése, akár filmről vagy diáról előhívatva. Képei lehetnek telefonon, tableten, memóriakártyán vagy számítógépen tárolva.

FOTÓKÖNYV KÉSZÍTÉS

Többféle megoldás közül választhat, kezdve a puha borítós fotófüzettől, a fix borítós fotókönyvön át, az egyedi kemény borítós fotókönyvig. Igény szerint a szerkesztésben is segítünk.

FOTÓS NAPTÁR

A legkedveltebb ajándék a karácsonyi időszakban. Megannyi minta és méret, 14 lapos legkisebb 20x15-ös asztali mérettől, a legnagyobb 30x45-ös fali méretig. Egylapos naptár pedig A4-es mérettől akár 60x90-es méretig.

FALI DEKORÁCIÓ

Poszter méretek keretbe, vászonképek keretre feszítve. Legyen az egy vagy több részes, egy képből vagy több kisebből álló. Díszítse falait kedvenc képeivel. Ide lehet még sorolni az egyedig falmatricákat is.

FÉNYKÉPES AJÁNDÉK

Megannyi különleges ajándék ötlet. Kulcstartó, hűtőmágnes, hógömb, forgó fotós kocka, fotókő, puzzle (többféle méretben és darabszámmal), bögre (akár logózva cégeknek is), az ötletek végtelen tárháza.

EGYEDI PÓLÓ KÉSZÍTÉSE

Az ajándéktárgyakhoz hasonlóan egy nagyon jó ajándék ötlet. Vagy, ha szeretnéd felfrissíteni ruhatáradat egy különleges, egyedi feliratú pólóval. Esetleg cégednek szüksége van logózott pólóra az egységes kinézethez.

EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK

  • Igazolványkép készítés
  • Fénymásolás
  • Nyomtatás
  • Matrica készítés autóra, táblára, falra

https://fotosdekor.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink