Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 28. csütörtök Hajnalka napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Sziget Szelet (március 03.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2021-03-04

Sajnos, továbbra is időszerű február 3-án elkezdett sorozatunk a járványról – akkor a bevezetőben megkockáztattam egy óvatos kívánságot, hogy mire folytatjuk, talán már túlhaladjuk a Covid nevű újkori rákfenét. Nem így történt, sőt, rosszabbodnak az adatok. Ember, hit, járvány – a három egymásra hatásáról beszélgettünk Deák Csaba görögkatolikus lelkésszel és Szentirmay Róbert görögkeleti vagy másképp ortodox parochussal. Most folytatom a sort: Paróczi Zsolt baptista, majd Varsányi Ferenc evangélikus lelkész a mai két vendég. Hallgatóink megismerkedhetnek nemcsak a két vallás lényegén túl a szigetszentmiklósi közösség életével, hanem felfogásukkal, emberi és hitbeli jellemző tulajdonságaikkal – ahogy a két helyi vallási vezető látja. Megmondom őszintén, én ugyan katolikus vagyok, de nem gondoltam volna, hogy mennyi érdekességet, megszívlelendő gondolatot hallok majd az interjúk készítése közben. Ha az időkeret miatt valamennyit nem is, de a legfontosabbakat igyekeztem hallgatóinknak is tovább adni. Ahogy mondani szokás, nem az a lényeg, hogy valaki melyik Istenben hisz, hanem az, hogy hiszi-e Istent.  Jöjjenek velem, induljunk együtt a két lelkész meghallgatására – ezzel a szűk egy órával is közelebb jutunk a járvány végéhez.  

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Nagy tavaszi térkővásár egész márciusban a Witzing Tüzépkerben!

Ismerős márkák, varázslatos kínálat, mesebeli árak: Kedvező árú térkövek már 3490.-Ft -tól!

Viastein, Leier, Semmelrock, Beton+, SW, Molnárbeton és Barabás téglakő márkákból válogathatsz, most hihetetlen árakon!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink