Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. április 19. péntek Emma napja van.
Mozaik (március 14.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2021-03-16

Hétfőn emlékezünk meg március 15-ről, az 1848-as forradalom kibontakozása napjáról. Próbaképpen végigkérdeztem néhány ismerőst: milyen ünnep a naptárban ez a nap? Nemzeti ünnep – hangzott a válasz. Milyen betűvel jelzik a naptárban? – kérdeztem tovább. Természetesen pirossal – vágták rá kissé értetlenkedve. Tízből egy válaszoló, egy hozzám hasonló korú kolléga mosolyodott csak el szomorúan: emlékszem, milyen sokáig nem így volt. Igen, sok mindent gyorsan felejtünk, de azért azt ne felejtsük el, hogy majdnem negyven éven át megesett az a csúfság, hogy a nemzeti ünnep fekete betűvel íratott a naptárban és munkanap volt. Aznap este pedig mindig volt olyan tér vagy emlékhely a fővárosban és néhány vidéki nagyvárosban, ahol rendőrök verték szét és meg azokat a fiatalokat, akik komolyan vették, hogy március 15-e Nemzeti Ünnep. Soha ne történjen meg újra velünk, remélhetőleg most már örökre ünnepi emléknap marad, még olyan körülmények között is, mint most, amikor a hivatalos koszorúzás, a nyilvános ünnepi műsor elmarad a járvány miatt. Ezen a napon szokták kitüntetni az újságírókat is, hadd büszkélkedjem vele, magam is ezen a napon vehettem át két éve a kapható legmagasabb szakmai kitüntetést, a Táncsics-díjat. Igaz, rendületlenül vannak olyanok, akik fennen hangoztatják: int mindez kirakat, mert Magyarországon nincs sajtószabadság. Pontosabban nem csak hangoztatják, hanem – mint azt tapasztalhattuk az elmúlt években – üvöltenek, sípolnak, dudálnak, a békésen ünneplőket minden módon igyekeznek megzavarni. Közben elfelejtik, hogy ha hazánk nem szabad állam lenne, mindezt nem tehetnék, mert a rendőrség szétverné őket. Úgy, mint történt az 1956 ötvenedik évfordulóján és történt negyven éven keresztül, a fekete betűs nemzeti ünnepek idején. Vigyázzunk rá közös erővel, hogy nemzetünk számára mindig zavartalan, magasztos ünnep legyen ez a nap. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Természetesen Március 15-e a mai műsor fő témája: három térségi művelődési intézmény vezetője számol be arról, hogy milyen műsort készítettek a méltó megemlékezés érdekében és hogyan, mikor tekinthetők meg a világhálón ezek az ünnepi felvételek. Dunaharaszti, Dunavarsány és Szigetszentmiklós művelődési házának igazgatóival a múlt méltatása után a jelenre térünk át: miután minden településen elfogadták már a 2021. évi költségvetést, tervezhetőkké váltak az idei rendezvények a megcsappant anyagi keretek és a bizonytalan nyitási időpont miatt. Mindenütt számítanak arra, hogy tavasz végén már visszatér az élet a rendes kerékvágásba legalább a kulturális intézményeket illetően – adja Isten, hogy így legyen.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink