Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha a vasárnapi ebéd utáni pihenő idején 14 órától vagy a hétfő esti ismétléskor 20 órától műsorunkat hallgatják. 2023. április 23-án kora délután és 24-én este közérdekű magazinunk XV. évfolyamának 16. száma szól a hangszórókból.  „Hétre ma várom a Nemzetinél, ott, ahol a hatos megáll, / Szemben az EMKE cigánya zenél, ha nem jön el, szívem, de kár!” – bizonyára sokan emlékeznek erre a fülbemászó dallamú dalocskára – ma már semmi sincs meg abból, amiről szól. Budapesten a hányatott sorsú Blaha Lujza tér sarkán, a Ráköczi út és a Körút kereszteződésében magas oszlopon egy köztéri óra állt, tövében szívesen randevúztak sok éven át ifjabbak és idősebbek. A téren a Népszínház 1875. október 15-én nyitotta meg kapuit, a XIX. század második felének legnépszerűbb műfaja, a népszínmű számára jött létre. Ebben a formában 1908. június 30-ig működött, ezután épületébe a Nemzeti Színház társulata költözött, mert saját épületüket az Astoria Szállóval szembeni telken (amelyen ma a CEU áll) egy ingatlanpanama miatt lebontották. Az óra és a színház egyfajta életérzés megjelenítője, találkozási pont, kulturális intézmény volt egy helyen. A hivatalos indoklás szerint a metróépítés útjában állt, a  lebontás bejelentéskor a lapok ezt az utasítást kapták: "Nem gyászolni. Nem írni, minél kevesebb hírt adni." A budapestiek ragaszkodtak az épülethez, de a hatalom nem kívánt költeni rá. A metró a modernizációt jelentette, a Nemzeti pedig a nemzeti hagyományokat, a múltat. 1965. április 23-án robbantották fel a Népszínház hatalmas, díszes épületét a Budapesti Pártbizottság kezdeményezésére és a színházi- építészi világ, valamint a budapestiek tiltakozása ellenére, a Nemzeti társulata pedig tovább költözött a Hevesi Sándor téri, kicsike színházba. Az EMKE az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület rövidítése volt: a fővárosban, továbbá Nagyváradon és Marosvásárhelyen működött ezen a néven hangulatos kávéház, a beszélgetésre vagy olvasásra betérőket gazdag könyv-, lexikon és folyóirat-kínálat várta. A tulajdonos, Wassermann Jónás híres volt arról, hogy csak a legkiválóbb prímásokat szerződtette, a hangulatra ezért esténként sem lehetett panasz. 1948-ban, majd 1956-ban is romossá lőtték: utóbb felújították, de már nyomokban sem hasonlított a régi EMKÉ-re. A rendszerváltás után egy ideig söröző lett, ma bankfiók van a helyén. Ennyit a randevúkról, következik a tartalomjegyzék. Két szakmai bizottság ülésezett Szigetszentmiklóson, beszámolunk a tanácskozásokról. Bölcsődei szakmai nap volt a Sárgaházban, ezen is jártunk. Közeledik a majálisok ideje: a miklósi és a varsányi programokat ismerhetik meg. Műsorunkat rendhagyó tököli konyvszemlével fejezzük be. Tartalmas és szórakoztató rádiózást kíván minden kedves hallgatónknak a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András.