A csúcson vagyunk, innen talán elindulunk a lejtőn a normális emberi élet felé – de most nem a járványra gondolok, hanem napjaink egyik - magánvéleményem szerint - őrületére, a különféle közösségi hálókon való bolyongásra, az állandó fényképfeltevésre, megosztásra, lájkolásra, küldésre és így tovább. Nemrég magam is elszörnyedtem, amikor egy társasági ebéd során azt láttam, amint az egyik résztvevő hölgy állandóan fényképezi az egyes fogásokat, majd jóízű falatozás helyett azzal foglalatoskodik, hogy föltegye a felvételeket az interneten a megfelelő helyre. Megkérdeztem tőle, hogy miért csinálja? Nagy szemeket meresztett rám, úgy felelt: Hogy lássák mások is. Erre nem tudtam mit mondani, inkább ettem tovább. Mondhatnánk, ez kis ügy, de sok tízezren osztanak meg mindenféle magánéleti apróságot magukról és töltik azzal az idejüket, hogy mások megosztásait böngészik órák hosszat. Tanúi lehettünk, amint az egyik tech-óriás, ahogy ma nevezik őket, nemrég durván beleavatkozott a politikai küzdelmekbe az egyik amerikai elnökjelölt oldalán és ugyanilyen durva és pökhendi módon igyekszik befolyásolni a magyar közhangulatot, tiltva és törölve tetszése szerint az egyik politikai oldalhoz tartozó közéleti szereplők oldalait. Ugyanez történik más országokban is, egyre több helyen kezd a felhasználók elege lenni a már-már orwelli időket, azaz 1984-et idéző erőszakosságból, egyre többször vetődik fel: nem mehet így tovább. Persze, érdekek ütköznek ellenérdekekkel, ezért még hosszú időbe telik, mire hathatós intézkedés születik, de egyre erősebb az ellenkezés – ez jelzi, hogy a csúcson vagyunk, megkezdődött a visszatérés, az ereszkedés a normális világba. Egyre többen felismerik majd: a technikai hatalmukkal visszaélők ma az egyiket tiltják le, holnap a másikat, jövő héten pedig akár én is sorra kerülhetek. Egyszerűbb, ha a járvány végéhez is közeledve visszatérünk a személyes találkozásokhoz, beszélgetésekhez, kapcsolatokhoz, mint ahogy azelőtt, a világháló közösségi oldalainak őrülete előtt volt. Sok évszázadig éltünk a képernyők állandó bámulása nélkül úgy, hogy egyre fejlődött az emberiség,,gf egészen a mai, világhálóba belegabalyodott világig – most azzal fejlődhetünk tovább, ha lerázzuk magunkról ezt a ránk dobott hálót és megint szabadok leszünk. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Bóna Zoltán országgyűlési képviselő az első megszólaló – a téma néhány mondatban a múlt, a jelen és a jövő térségünkben. Mindennapi ügyeinkről szól az Aries tájékoztatója, majd többek között arról beszél Megyesi Edina szigetszentmiklósi háziorvos, hogy milyen tapasztalatai vannak a járvány elleni oltás beadásáról. Befejezésül olyan életvezetési tanácsokat és tapasztalatokat hallanak, amelyekre sokszor nem gondolunk, pedig érdemes őket figyelembe venni.
Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.
Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!
Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.
Honlap: https://pr.hu/
PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.
"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"