Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 06. hétfő Ivett napja van.
Megtelt vagy nem? (szeptember 27.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2023-09-27

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, hogy a késő nyári kellemes időben is ránk figyelnek. 2023. szeptember 27-én, szerdán este és az ismétléskor, szombaton 14 órától a térség fontos ügyeiről szóló beszélgetős műsorunk, a Sziget Szelet XV. évfolyamának 39. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Legyen szó települési támogatások nagyságának megállapításáról, turisztikai vonzerőről, a közlekedés fejlődéséről vagy éppen közéleti ügyekben a vezetők szavának súlyáról és még nagyon sok minden másról, fontos szempont az adott hely nagysága. Nagy város - mindenből több jut, kis város, mindenből kevesebb. Igen ám, de - egy régi szólás szerint a "kis gyerek kis gond, nagy gyerek, nagy gond" mintájára kis település, kevesebb gond, nagy település, több gond, hiszen nem elég büszke lenni arra, hogy mennyit gyarapodott a lélekszám például egy évtized alatt, a lakók számára az ellátást biztosító üzletek hálózata, a bölcsődék-óvodák-iskolák nagysága és száma, az úthálózat minősége és sűrűsége, a közműhálózat kiépítettsége és megint csak sorolhatnám tovább - megannyi mindig megoldandó és megújuló feladat. Egy dolog büszkének lenni egy adott településre és más dolog az ott élők jó közérzetének biztosítása, vagyis a minél több ember számára minél kielégítőbb működés biztosítása. Könnyű belátni, hogy a növekedés, gyarapodás nem mehet a végtelenségig, a külső körülmények, például a rendelkezésre álló terület nagysága megálljt parancsolhat. Hol tart ebben a folyamatban a Csepel-sziget, amely természeti adottságaival, sok esetben vonzó áraival, építkezési lehetőségeivel csábító sok család számára? Meddig van lehetőség a bővülésre? A térség polgármestereivel, közéleti szereplőivel erről beszélgetünk majd nem csak ebben az adásban, hanem időnként a későbbiekben is, amint elég vélemény összegyűlik. Jöjjenek velem, induljunk együtt annak föltérképezésére, hogy - hol a határ és elértük-e már?     

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Márkafüggetlen szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink