Idén ünnepli alapításának 10. évfordulóját a halásztelki Táncvarázs Sportegyesület. A csoport művészeti vezetőjével, Serkédi Gabriellával ennek apropóján (is) beszélgettünk.
Idén ünnepli alapításának 10. évfordulóját a halásztelki Táncvarázs Sportegyesület. A csoport művészeti vezetőjével, Serkédi Gabriellával ennek apropóján (is) beszélgettünk.
Generációk szorongásai - a témában Tari Annamária pszichológus tartott előadást a Pár-beszéd programsorozat legutóbbi alkalmával Taksonyban.
Látványos fotókiállítást tekinthetnek meg március 14-én a halásztelki Márai Sándor Közművelődési Intézmény előterében az érdeklődők. A képeket Szemán Péter természetfotós készítette és a kiállítás...
Centenáriumot ünnepel a VSK. A Tököl Városi Sportkör az idei évben ünnepli fennállásának századik évfordulóját. A labdarúgó és kézilabda szakosztályokkal működő sportkör csapatai számos szép...
Évek óta élő jelenség, hogy egyre többen költöznek a Budapest közeli településekre, amely jelentős lakosságszám-növekedéshez vezet. A KSH adatai szerint Budapesten és a környező...
Nem is akármilyen színész él közöttünk, Dunavarsányban: Szabó Máté sok remek szerepet játszott el az ország, Budapest nagy színházaiban, de láthattuk őt énekesként, vagy a...
Fantasztikus eredményeket érnek a Halásztelki BSE vívói. A fiatal versenyzők közül Polonyi Petra Franciaországban bejutott a világkupán a legjobb nyolc közé, Nádasdy Anna pedig a felnőtt országos...
Nehéz helyzetből indult az új halásztelki polgármester és a képviselő-testület, ám a 2021-es esztendőben már volt lehetőség beruházásokra is. Ezekről és a 2022-es tervekről beszélgettünk Szabó...
1990 - amikor a tanácsrendszer a végéhez közeledett, és sor kerülhetett az első szabad önkormányzati választásra.
Ennek tapasztalatairól Hoffman Pál, Tököl polgármestere beszél.
Sok program, rengeteg ember, valódi karácsonyi hangulat – ez jellemezte a 2021-es Városi Karácsonyt december 19-én, vasárnap. Mi pedig vándoroltunk a forgatagban, és...
Hogyan lesz valakiből szépségkirálynő, no és mennyire értékeli a szépséget társadalmunk? Előny vagy hátrány az attraktivitás? Erről beszélgetünk a dunavarsányi Ambrus Nikolettel...
Riportműsorunkban visszatekintünk a mögöttünk hagyott hétvégén megtartott taksonyi Adventi Vásár forgatagába. A program már néhány éve három napon keresztül kínál elfoglaltságot...
Asztrofotó kiállítás nyílt Halásztelken a Márai Sándor Közművelődési Intézményben. A fotók valóban lehozzák a csillagokat az égből, hiszen szabad szemmel láthatatlan arcát mutatják meg az...
Ünnepélyes keretek között adták át a települési elismeréseket. Hagyományos módon november 29-én tartják Taksonyban - a település névadójára emlékezve - a Taksony-Napot. A hétfő...
Mit érdemes tudnunk házi- és haszonállatainkról, hogyan éljünk együtt velük vagy a szomszédjukban egészségesen, bosszúságoktól mentesen? Ezekről a témákról beszélgettünk a...
Sokféle problémával küzdenek a gyerekek az óvodában és az iskolában. Ezeknek megoldásában igyekszik nekik segíteni a Halásztelken működő Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény,...
Ötven évvel ezelőtt kezdődött Halásztelken a középiskolai oktatás Halásztelken. A Bocskai István Oktatási Központ kulturális esttel emlékezett meg az évforsulóról. A műsorunkban megszólal Bóna...
A fűtési idény kezdetekor aktuális beszélnünk tüzelőberendezéseinkről, kazánjainkról, kályháinkról, no és azok füstgáz-elvezetőiről, magyarul kéményeiről. Ez ügyben kerestük meg...
A rendszeres testmozgás az egészséges életmód elengedhetetlen része. A testi és lelki egészségre gyakorolt kedvező hatása mellett nevelési szerepe sem elhanyagolható. Ezért sem véletlen, hogy a...
Hoffman Pállal, Tököl polgármesterével vesszük sorra az elmúlt időszak fejlesztéseit, illetve a világhálón sokakat foglalkoztató tököli ügyeket
Gergely Péter halásztelki személyi edző túlsúlyos gyerekek számára indított egészségmegőrző programot, amelyen nemcsak a helyiek vehetnek részt. A kezdeményezéshez csatlakozhatnak az ország minden...
Pár száz éve még megégették volna – ma, aki igazán ismeri, csakis elismeréssel és szeretettel tud beszélni Ujhelyi Andreáról, aki Dunvarsány egyik népi gyógyásza, mindamellett...
A nyári időszak az idei esztendőben is számos felújítási munkálatot jelentett a Taksony Vezér Német Nemzetiségi Általános Iskolában. Az épület belső tereiben korábban megkezdett...
A Landesrat, a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa a mögöttünk hagyott hétvégén tartotta meg hagyományos ifjúsági találkozóját, amely az országban élő...
Cseh László úszó Halásztelek legjobb reklámarca volt, hiszen a számtalan sikere alkalmával mindig vitte szülővárosának hírét. A pályafutása végén adott interjút a Lakihegy Rádiónak.
Műsorunkban a tököli Summerfest egy rendhagyó programjára látogatunk. A településen már a kezdetek óta megrendezik a folklórfesztivált, amely mindig sok érdeklődőt vonz a...
Ilyen közel Budapesthez, mégis vidéki kisvárosként Dunavarsány online közösségi felületein sok bejegyzéssel, polémiával találkozunk kutyákkal kapcsolatban, különösen így...
Rendhagyó programmal jelentkezett Taksony Nagyközség Önkormányzata a napokban. Az idén első alkalommal szervezték meg a TaksonyFest-et, amely július 18. és 23. között minden nap...
Mészáros László színész, énekes, zeneszerző, szövegíró volt a vendégünk, aki nemcsak a művészetről beszélt, hanem arról is, hogy egy súlyos betegséget küzdött le.
30 éve szabadon. Az utolsó szovjet katona kivonulásának harmincadik évfordulója június 19-én volt. Az emlékév kapcsán Hoffman Pál, Tököl polgármestere emlékezett vissza a szovjetek tököli...
Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.
Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!
A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:
Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!
Gyógyászat
Wellness
Szaunakultúra
Strand
Szállás
Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.
Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival) - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.
Facebook:
https://www.facebook.com/aqualand.rackeve
A stresszmentes fogászat
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.