Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. április 20. szombat Konrád, Tivadar napja van.
Vannak még munkálatok
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Vannak még munkálatok
Elválasztó

Folyamatosan szépül a Csónakház.

Vígh Géza a Szigetszentmiklósi Vizi Sport Egyesület elnöke elmondta, sokáig húzódott a közbeszerzés, így az árak folyamatosan növekedtek, ami azt eredményezte, hogy nem tudott még teljes egészében elkészülni a terület. Hozzátette, itt két kivitelező is dolgozott, akik közül az első sok hiányosságot hagyott hátra, a második pedig a fennmaradó pénzt felhasználva, a lehetőségekhez mérten megpróbálta a maximumot kihozni az építkezésből. Ez nem volt elég a megnyitásra, így sokat hozzá kellett tennie az egyesületnek ahhoz, hogy a jelenlegi készültséggel várja a lakókat, tette hozzá Vígh Géza. Várják a segítőket. Vígh Géza elmondta, addig, hogy teljes egészében kész legyen a csónakház még nagyon sok tennivaló van, de igyekeznek ezen folyamatosan javítani. Hétvégente azon dolgoznak, hogy a szigetszentmiklósiak számára mihamarabb egy teljesen megújult vízi sportoláshoz minden téren alkalmas területet tudjanak biztosítani. Hozzátette, szívesen fogadják a lakók segítő munkáját is. Aki jelentkezni szeretne, az telefonon és interneten keresztül is megteheti.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink