Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. április 19. péntek Emma napja van.
Szúrós kérdésekről tárgyaltak
Elválasztó
Hírek » Csepel sziget és környéke (CSÖT) » Szúrós kérdésekről tárgyaltak
Elválasztó

Még messze a nyár, de most időszerű a szúnyogok elleni védekezés módjának eldöntése - erről is is tárgyaltak térségünk polgármesterei a Csepel-sziget és Környéke Többcélú Önkormányzati Társulás legutóbbi ülésén.

A vérszívók elleni hatékony védekezéshez három, jól bevált eljárást használnak, a biológiai, a földi és a légi gyérítést. A három lehetőség együttes, harmonikus alkalmazása csökkentheti minimálisra a térségben a szúnyogok számát. Ha meghatározták a követendő eljárást, akkor a szükséges forrás előteremtése a következő feladat. Szabó József, Szigetszentmiklós polgármestere és a CSÖT elnöke rádiónknak elmondta: a pályázatot az idén is igyekeznek úgy kiírni, hogy a térségben a lehető leghatékonyabban használják fel a rendelkezésre álló keretet.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink