Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. április 19. péntek Emma napja van.
Színház a szabadban 
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Színház a szabadban 
Elválasztó

Újra lesz szabadtéri színház hétvége.

Lázár Gergő a szigetszentmiklósi Városi Könyvtár és Közösségi Ház igazgatója a Lakihegy rádiónak elmondta, a korlátozások enyhítése értelmében az idei évben ismét megszervezik a szabadtéri színházi programokat. Hozzátette, az eredetileg kitűzött dátumot módosították, így július 2-án, pénteken és július 3-án, szombaton lesz lehetősége a lakóknak megtekinteni az előadásokat. Kiemelte, a helyszín nem változott, továbbra is a Városi Könyvtár és Közösségi Ház parkolójában lesz, ahol ezen a két napon a látogatók vígjátékokat tekinthetnek meg, tette hozzá Lázár Gergő. Színház a szabad ég alatt. Lázár Gergő elmondta, mind a két előadásra a megszokottnál kevesebb jegyet értékesítenek, hiszen kisebb létszámmal mindenki könnyen be tudja tartani a kellő távolságot. Emellett a programra bárki vásárolhat jegyet, hiszen a részvételhez nem szükséges a védettségi igazolvány megléte, tette hozzá a Városi Könyvtár és Közösségi Ház igazgatója.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Delikát Húsáruház és Pecsenyéző Szigetszentmiklós Gyártelepen (a Lordok háza oldalában) található. Tulajdonosa nagy odafigyeléssel és munkával egy már meglévő üzletet próbált európai színvonalúvá és moderné varázsolni mindezt úgy, hogy csak és kizárólag prémium minőségű termékekkel , friss magyar termelői húsokkal tudjon szolgálni vásárlóinak.A hozzánk érkezőket egy patinásan felújított épület, valamint egy ízlésesen berendezett üzlettér fogad, előzékeny és udvarias kiszolgálással.

Húsáruk tekintetében is teljes a palettánk, kizárólag friss Magyar termelői húsokat forgalmazunk. Sertés, marha, birka és egyes baromfi húsokon kívül széles választékú friss hentesáruval várjuk vevőinket. Boltunkban hagyományos érlelésű és füstölésű kézműves termékek mellett delikát termékek, tej termékek és pecsenye ételek is találhatók. Pecsenyézőnkben minden nap friss sültekkel, hurkával, kolbásszal, salátákkal, desszertekkel, üdítőkkel, kávéval, hideg és meleg szendvicsekkel és reggelivel várjuk minden kedves vásárlónkat!

Lépést tartunk a technika fejlődésével is, ezért aktuális igényét, rendelését leadhatja nálunk telefonon!

https://delikathusaruhaz.hu/

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink