Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. április 20. szombat Konrád, Tivadar napja van.
Óriási ugrálóvárak lesznek 
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Óriási ugrálóvárak lesznek 
Elválasztó

Családi nap lesz Szigetszentmiklóson.

Az esemény július 24-én szombaton, a szigetszentmiklósi Kinizsi utcában található Baptista Imaház kertjében lesz, ahol több program is várja a gyerekeket. Délelőtt 10 órától egészen délután 4 óráig látogatható a program, melyen népi játékok, csillámtetoválás, bábjáték és játszósarok mellett az ország egyik legnagyobb légvár szettjét használhatják a gyermekek. Gurbán Péter, szervező a Lakihegy rádiónak elmondta, bár ételt nem biztosítanak az esemény idejére, de vízzel mindenképp készülnek.

Minden program ingyenes. A szabadtéri családi programra 500 főig várják az érdeklődőket, melyre előzetes bejelentkezés nem szükséges, a részvétel pedig ingyenes. Emellett nem kell védettségi igazolvány, illetve maszkot sem kell viselni, mondta el Gurbán Péter. Hozzátette, a létszámkorlát betartása miatt, belépéskor karszalagot osztanak a résztvevők között.

Kép forrása: miklosibaptista.hu

A Süss fel nap! című reggeli műsorban készített interjú lentebb meghallgatható:

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink