Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. április 20. szombat Konrád, Tivadar napja van.
Minden a néptáncról szól vasárnap
Elválasztó
Hírek » Halásztelek » Minden a néptáncról szól vasárnap
Elválasztó

Egy nap a néptáncról, a népzenéről, a hagyományokról. 

Már délelőtt 10 órától várják Halásztelken a kastélykertben a néptánc szerelmeseit július 4-én, vasárnap. Ezen a napon országszerte lesznek néptánctalálkozók, amelyhez csatlakozott a halásztelki Garabonciás Néptáncegyüttes is. Elsőként a Kolompos Együttes lép majd színpadra 11 órakor, majd a mesemondás után egytől mezőföldi táncokat tanulhatnak az érdeklődők. Ezt követően Pásztor Andrea, a nap házigazdája, énekelni tanítja majd a vendégeket. A Garabonciás Néptáncegyüttes vezetői, Kulcsár Luca és Győri Sipos Gergő sárközi táncokat tanít és moldvai táncházat is vezet majd az eseményen. Az érdeklődők megismerkedhetnek majd a megszólaló hangszerekkel és a napot a Kolo Zenekar délszláv táncháza zárja 18 órakor. A gyerekek egész nap használhatják a kihelyezett fajátékokat, részt vehetnek kézműves foglalkozásokon és kirakodóvásár is lesz.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

ÁLOMFÜRDŐSZOBA ÁLOMÁRON!

Csempék és padlólapok már 1500 Ft-tól,

Laminált padló már 2990 Ft-tól,

Zuhanytálca már 5000 Ft-tól.

Pontos részletek a www.kiarusitas.info

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink