Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: Lady Gaga - Stupid Love
Naptár ikon
2021. június 20. vasárnap Rafael napja van.
Illegális hulladék
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Illegális hulladék
Elválasztó

Több az illegálisan lerakott hulladék Szigetszentmiklóson.

Viola Károlyné, az Aries Kft. ügyvezető igazgató helyettese a Lakihegy rádiónak elmondta, ennek nagy részét nem a lakosok hagyják maguk után. Hozzátette, legtöbbször olyan vállalkozások szemetelnek, akik erre nem kívánnak költeni és más módon nem tűntethető el a hulladékuk, hiszen a kidobandó mennyiség nem fér bele egy normál méretű kukába. Az önkormányzattal karöltve folyamatosan próbálják tisztán tartani a város területeit, tette hozzá Viola Károlyné. Szigorúbb jogszabály az elkövetők ellen. Viola Károlyné elmondta, az illegális hulladéklerakást a törvény is bünteti. Kiemelte, nem csak pénzbírságot kaphat az elkövető, hanem akár 3 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. Súlyosbító körülmények esetén akár 8 év börtönbüntetést is kaphatnak az illegális szemetelők, tette hozzá az Aries Kft. ügyvezető igazgató helyettese.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Reálsziget Üzletek:

Budapest. XXI. Szent István u. 288.

Szigethalom. Kossuth L. u. 11.

Dunavarsány. Vasút sor 22.

Taksony. Wesselényi u. 34.

Tököl. Kölcsey u. 5.

Egyedi kézműves termékek a farmer szerelmeseinek.

Egyedülálló újrahasznosítási központunkban az elnyűhetetlen farmer anyagokat új életre keltjük, egyedi formákban…
Ruha, táska vagy kiegészítő saját részre illetve ajándékba.
Környezettudatos, zöld kézműves termékek nagy választékával várunk kis ékszerdoboz üzletünkbe Szigetszentmiklóson a Bercsényi utca 14-be.
 

Barkács felszerelések: csavarok, tiplik, Fiskars, Rothenberger szerszámok és Einhell gépek…

Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-tól délután 5-ig; szombaton: 8-tól délig…

Vas Műszaki Bolt; Szigetszentmiklóson, a Gyári út 17-szám alatt!!! A Sarkon…
 

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink