Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. április 19. péntek Emma napja van.
Egész napos programok 
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Egész napos programok 
Elválasztó

A gyerekeknek is sok programot kínál a Summerfest

A tavalyi évben nagy sikernek örvendő Kis-Duna családi nap, idén sem marad el. A szervezők azt remélik, hogy sok szülő és gyermek tud kilátogatni a Duna partjára, hiszen augusztus 14-én, szombaton már reggel 10 órától programokkal kedveskednek a gyerekeknek. A kézműves foglalkozások és játszóházak mellett Paár Julcsi és zenekara gondoskodnak a vidám hangulatról, mondta el rádiónknak Budai Gábor, a szigetszentmiklósi Városi Könyvtár és Közösségi Ház igazgatóhelyettese. 

Este koncerttel várják az érdeklődőket. Augusztus 14-én a felnőttekről sem feledkeztek meg, így este 8 órától a Szent Erzsébet téren a Ritmusa Zenekar fellépését tekinthetik meg a kilátogató nézők. Ezen az esten az autentikus romazene és a magyar népzene dallamai csendülnek fel, ahol központi szerepet kapnak a pengetős hangszerek. Budai Gábor  rádiónkak elmondta, bár külföldi fellépők nem lesznek, de a Kárpát-medence több népcsoportja is ellátogat a szigetszentmiklósi Summerfestre.

A Mozaik című műsorban készült teljes interjú itt meghallgatható: 

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

ÁLOMFÜRDŐSZOBA ÁLOMÁRON!

Csempék és padlólapok már 1500 Ft-tól,

Laminált padló már 2990 Ft-tól,

Zuhanytálca már 5000 Ft-tól.

Pontos részletek a www.kiarusitas.info

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Delikát Húsáruház és Pecsenyéző Szigetszentmiklós Gyártelepen (a Lordok háza oldalában) található. Tulajdonosa nagy odafigyeléssel és munkával egy már meglévő üzletet próbált európai színvonalúvá és moderné varázsolni mindezt úgy, hogy csak és kizárólag prémium minőségű termékekkel , friss magyar termelői húsokkal tudjon szolgálni vásárlóinak.A hozzánk érkezőket egy patinásan felújított épület, valamint egy ízlésesen berendezett üzlettér fogad, előzékeny és udvarias kiszolgálással.

Húsáruk tekintetében is teljes a palettánk, kizárólag friss Magyar termelői húsokat forgalmazunk. Sertés, marha, birka és egyes baromfi húsokon kívül széles választékú friss hentesáruval várjuk vevőinket. Boltunkban hagyományos érlelésű és füstölésű kézműves termékek mellett delikát termékek, tej termékek és pecsenye ételek is találhatók. Pecsenyézőnkben minden nap friss sültekkel, hurkával, kolbásszal, salátákkal, desszertekkel, üdítőkkel, kávéval, hideg és meleg szendvicsekkel és reggelivel várjuk minden kedves vásárlónkat!

Lépést tartunk a technika fejlődésével is, ezért aktuális igényét, rendelését leadhatja nálunk telefonon!

https://delikathusaruhaz.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink