Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. április 18. csütörtök Andrea napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Mozaik: Nyári szünetre készülve (július 3.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2022-07-03

Beköszöntött, amit hetekkel ezelőtt olyan sóvárogva vártunk: itt az igazi nyár, az izzasztó hőség, amikor a közélet sodra is lanyhul – a szerkesztő ilyenkor kényszerül rá arra, hogy például az évfordulónaptárt böngéssze valami érdekesség után kutatva. És talál is: gyakran olyat, ami a maga idejében alig elképzelhető újdonságnak számított, ma pedig azon csodálkozunk, hogy miért csodálkoztunk rajta annak idején. Nos, 43 esztendővel ezelőtt július elsején Budapesten kalauz nélkül indultak hajnalban útjukra a villamosok és autóbuszok. Az idősebbek még emlékeznek: a villamosokon a belső tetőn a kapaszkodók között egy szíj húzódott végig, a peronon egy csengettyűnél végződött. A leghátsó kocsin a kalauz kettőt, a középsőn egyet rántott rajta, és ezután adta meg ugyancsak egy rándítással a motorkocsiban a kalauz a jelet a vezetőnek: indulhatunk. Az autóbuszokon elöl volt a leszállás, hátul a felszállás: a hátsó, magasított utolsó ülés volt a kalauzé, előtte egy kis asztalkán a vonal és átszállójegyek tömbje, onnan tépkedte le sebesen a felszállók igénye szerint az egyik kezével, a másikkal pedig a visszajáró aprót keresgélte a kasszából. Ha mindenkit kiszolgált, megnyomott egy gombot, ez jelezte a vezetőnek a felszállás befejezését. Akkor a BKV-nál létszámhiánnyal küszködtek, ezzel indokolták a kalauzok átcsoportosítását más munkakörökbe. Megjelentek a járműveken a jegylyukasztó készülékek, a trafikokban és az újságárusoknál az előre megvásárolható jegyek – mert ilyenek sem voltak a nevezetes dátum előtt, amikor egyúttal megszűntek a külön villamos- és autóbuszjegyek is, egységesen a drágább autóbuszjegyek árát kellett fizetni. Emlékeznek? 50 fillér volt a villamos vonaljegy, hetven az átszálló, egy forint ötven a busz vonaljegy, kettő az átszálló. Sokáig hiányzott a fülünkben a villamoskocsikon végighaladó csengettyű-zene és a busznál a szigorú tekintetű vagy éppen kedélyeskedő kalauz. Ma már erre is alig emlékezünk, mint ahogy arra sem, hogy volt valamikor egy új gazdasági mechanizmus, bátortalan kísérlet a szocialista tervgazdálkodás merevségét oldani egy kis piacgazdasággal – 53 éve a moszkovita pártapparátcsikok már kezdték megásni a sírját, a folyamat úgy zárult, hogy az újításokat pártoló Vályi Péter akkori miniszterelnök-helyettes 1973-ban egy öntödei látogatáson Diósgyőrben az izzó acélfolyamba zuhant. Lökték vagy sem – máig nem tisztázott. Változások helyett a kölcsönök felvétele kezdődött meg az egyensúly fenntartásának látszata kedvéért – de ez már az a történet, amely nem kánikulába való. Következik tehát a tartalomjegyzék. Néhai Sallai Gábor helyére a képviselőtestületben Tóth Pált választották a miklósiak – először a vele készült rövid interjút hallhatják, utána a szakbizottságok következnek. Az Aries a mögöttünk hagyott héten az 53. születésnapját ünnepelte – Viola Zsuzsa ügyvezető igazgató derűlátó hangnemben adott születésnapi interjút. Tombol a nyár – vízi és szárazföldi programokat kínálunk az itthon nyaralóknak. Szórakoztató és hasznos rádiózást kívánok kedves mindnyájuknak! 
 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Delikát Húsáruház és Pecsenyéző Szigetszentmiklós Gyártelepen (a Lordok háza oldalában) található. Tulajdonosa nagy odafigyeléssel és munkával egy már meglévő üzletet próbált európai színvonalúvá és moderné varázsolni mindezt úgy, hogy csak és kizárólag prémium minőségű termékekkel , friss magyar termelői húsokkal tudjon szolgálni vásárlóinak.A hozzánk érkezőket egy patinásan felújított épület, valamint egy ízlésesen berendezett üzlettér fogad, előzékeny és udvarias kiszolgálással.

Húsáruk tekintetében is teljes a palettánk, kizárólag friss Magyar termelői húsokat forgalmazunk. Sertés, marha, birka és egyes baromfi húsokon kívül széles választékú friss hentesáruval várjuk vevőinket. Boltunkban hagyományos érlelésű és füstölésű kézműves termékek mellett delikát termékek, tej termékek és pecsenye ételek is találhatók. Pecsenyézőnkben minden nap friss sültekkel, hurkával, kolbásszal, salátákkal, desszertekkel, üdítőkkel, kávéval, hideg és meleg szendvicsekkel és reggelivel várjuk minden kedves vásárlónkat!

Lépést tartunk a technika fejlődésével is, ezért aktuális igényét, rendelését leadhatja nálunk telefonon!

https://delikathusaruhaz.hu/

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink