Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 28. csütörtök Hajnalka napja van.
Mozaik - közérdekű magazin (március 27.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2022-03-27

Köszöntöm a hallgatókat és előre is köszönöm, ha velem tartanak egészen a következő óra elején jelentkező friss hírekig és persze utána is maradnak a Lakihegy rádió hullámhosszán - a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Igaz, március 15-én sokszor emlegettük dicsérőleg Kossuth Lajost és életművét, haláláról a megemlékezést azonban már elsodorta a közeledő választás és a háború. A nemzeti függetlenségért, a feudális kiváltságok felszámolásáért, a polgári szabadságjogok biztosításáért vívott XIX. századi küzdelem legnagyobb alakja volt. Nevéhez fűződött az Iparegylet megalakítása, valamint a gazdasági önállóság előmozdítására az első magyar Iparmű Kiállítás megszervezése. Kezdeményezője volt a Magyar Kereskedelmi Társaság, a Gyáralapító Társaság és a Védegylet megalakításának. Zárójelben mondom: a Védegylet szolgáltatta az alapötletet napjaink hungaricum mozgalmához. 1848. március 17-től Kossuth volt a gróf Batthyány Lajos vezette első magyar felelős kormány pénzügyminisztere, A kormány lemondása után, 1848 novemberétől a végrehajtó hatalom a Honvédelmi Bizottmányra szállt, amely őt választotta elnökévé. Ennek köszönhetően a szabadságharc alatt döntő befolyást gyakorolt az eseményekre. A Habsburg-ház 1849. április 14-i trónfosztása után ő lett Magyarország kormányzója, ideiglenes államfője. 1849. augusztus 11-én Aradon lemondott és Görgeyre ruházta a hatalmat, majd az augusztus 13-i világosi fegyverletétel után emigrációba kényszerült, de élete végéig harcolt a magyar ügyért. Egy korabeli újságcikk szerint – idézem - aznap reggel sok budapesti bolt kirakatába kitették az Aradi Zsigmond által nemrég befejezett, carrarai márványból megformázott Kossuth-mellszoborról készített fotográfiát. Aznap délelőtt Rákosfalva község küldöttsége azzal a kéréssel fordult az illetékes egyházi hatóságokhoz, hogy saját, Erzsébetvárostól független plébániát kaphassanak. Aznap folytatódott a budai vársétány kialakítása. Aznap a képviselőházban a politikusok feltűnően lecsöndesedve, szinte csak tessék-lássék vitatkoztak egymással. Aznap a Magyar Tudományos Akadémián bizalmas tárgyalásokba kezdtek arról, hogy az akadémia mily módon fejezhetné ki Kossuth Lajosnak a tudomány és az irodalom terén szerzett halhatatlan érdemei iránt érzett megbecsülését. Aznap este a Népszínházban egy operettet adtak, az  igazgató úgy rendelkezett, hogyha Kossuth halálhíre az előadás alatt érkezik Budapestre, azonnal szakítsák félbe a darabot. Aznap este a szerkesztőségek telefonjai szinte sisteregtek az állandó hívások miatt, a kávéházak pedig a szokásosnál nagyobb, viszont jóval csöndesebb forgalmat bonyolítottak le. Aznap éjjel, az utolsó órában meghalt Kossuth Lajos. Aznap 1894. március 20. volt. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Két kormánytag járt a mögöttünk hagyott héten a térségben: Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Maruzsa Zoltán államtitkár – beszámolunk a részletekről. Ülésezett Szigetszentmiklós képviselőtestülete, Nagy János polgármester kérdeztük a megtárgyalt ügyekről. Az Aries szokásos tájékoztatójában a zöldhulladék-gyűjtésre vonatkozó fontos dátumok hangzanak el, végül választási rovatunk jelentkezik. Hasznos és szórakoztató rádiózást kívánok mindenkinek a hangszóróknál!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:

Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!

 

Gyógyászat

Wellness

Szaunakultúra

Strand

Szállás

 

Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.

Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival)  - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.

 

Facebook:

https://www.facebook.com/aqualand.rackeve

https://www.facebook.com/thermalcampingaqualand

www.aqua-land.hu

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink