Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. április 20. szombat Konrád, Tivadar napja van.
Mozaik - közérdekű magazin (január 16.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2022-01-16

Köszöntöm a hallgatókat, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Az előttünk levő hét végén, január 22-én, szombaton lesz a Magyar Kultúra Napja annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén nemzeti Himnuszunk kéziratát. A két becses papírlapot 1946 decembere óta őrzi az Országos Széchényi Könyvtár. Kölcseynek nem voltak egyenes ági leszármazottai, sok kézirata, mint a Himnuszé is, a rokonságán keresztül maradt fenn, a megelőző időkben hol tudtak róla, hol nem, pontosan ma sem követhető az útja a költőtől a könyvtárig. A kézirat olyan, mintha megégett volna, de nem láng okozta égésről, hanem két nagy, a lap tetején levő tintafoltról van szó.  Az Országos Széchényi Könyvtár restaurátor szakembereinek véleménye szerint savas tinta ömlött a papír szélére. Magának az írásképnek semmi baja nem lett. Nem Kölcsey tintája okozhatta a bajt, hanem feltehetően ezt a két lapot, mint „ereklyét” kiemelhették egy kéziratcsomagból, talán megmutatni barátoknak, illusztris vendégeknek, és ekkor véletlenül ömölhetett rá tinta. Fizikailag pontosan ugyanúgy néz ki, mintha megégett volna. Különben a papír jó állapotban van, nincs rajta penész vagy gomba. Nemzeti imánk tehát addig marad meg, amíg mi is úgy akarjuk. Korábban született olyan terv, hogy másik himnuszt kellene írni, de szerencsére már eltűnt az ötletgazda és az őt pártoló rendszer is. Ma pedig a megbecsülés jeleként Alkotmányunk kezdődik Kölcsey művének első sorával. Ennyit bevezetésként, következzék a tartalomjegyzék. Első vendégünk Csámpai Attila, a katasztrófavédelem Pest megyei szervezetének szóvivője – a magunk és környezetünk biztonsága érdekében nem lehet elégszer emlegetni a téli veszélyforrásokat. Ha csak egy háztartásban fogadják meg a tanácsokat, már nem hangzottak el hiába. Ezt követően az Aries időszerű tájékoztatóját érdemes egy naptárral és írószerszámmal a kezünkben hallgatni. Dunavarsány a következő helyszín: bemutatjuk az új református lelkészt. Befejezésül egy kiállítás megnyitójára hívjuk fel a figyelmet: csütörtökön este hat órakor nyílik meg Dunaharasztiban, a Laffert Kúriában idősebb Nádasdy János és Nádasdy András életművéből egy-egy tárlat. Ez a mai kínálat, maradjanak velem, hasznos és kellemes időtöltést kívánok mindenkinek a hangszóróknál. 
 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Márkafüggetlen szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Nagy tavaszi térkővásár egész márciusban a Witzing Tüzépkerben!

Ismerős márkák, varázslatos kínálat, mesebeli árak: Kedvező árú térkövek már 3490.-Ft -tól!

Viastein, Leier, Semmelrock, Beton+, SW, Molnárbeton és Barabás téglakő márkákból válogathatsz, most hihetetlen árakon!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink