Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha velem együtt nem feledkeznek meg egy fontos dátumról. Június 28-án, vasárnap kora délután, az ismétléskor, hétfőn este 8 órától és a Lakihegy Rádió hangos archívuma segítségével bármikor közérdekű magazinunk, a Mozaik XVIII. évfolyamának 26. száma szól a hangszórókból, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Miért emlegettem az imént a fontos dátumot? Mert a közeledő június 30-a volt az a nap, amikor 1991-ben hivatalosan is befejeződött a megszálló szovjet csapatok kivonása. A parancsnok, Szerov altábornagy teljes díszben peckesen lépdelt át a csapi hídon a Tisza fölött, néhány méterrel előtte gurult szolgálati fekete Volgája. Harsogott a zene, kis zászlókkal integettek a kivezényeltek – az egész úgy nézett ki, mint ha sajnálkozva búcsúztatnánk a szívünkhöz nőtt kedves ismerősöket, pedig 1945 óta vártuk azt a pillanatot, amikor Magyarország ténylegesen felszabadul. Az akkori honvédelmi miniszter, Für Lajos sok évvel később mesélte el egy interjúban: a szovjetek ragaszkodtak a látszathoz, a magyar fél kénytelen volt belemenni a színjátékba, mint már annyiszor a korábbi évtizedekben. Az már más kérdés, hogy a hátrahagyott környezetszennyezés felszámolásához, az évtizedek alatt összegyűlt szovjet adósságok kifizetéséhez már korántsem ragaszkodtak annyira, utóbb hosszadalmas tárgyalások után törlesztettek nem pénzben, hanem különböző árukkal, többek között például ma is használatos motorvonatokkal. Felajánlották az akkor még csak papíron létező budapesti 3-mas metró teljes felépítését is, de azakkori politikai légkörben ez szóba sem jöhetett. És: Budapest szívében, a Szabadság téren rendületlenül ott magasodik a második világháborús, számunkra megalázó szovjet győzelmi obeliszk – egyszer talán majd annak is elérkezik az ideje, hogy átszállítják a megfelelő helyre, a szovjet katonai sírkertbe. Állítólag ehhez is ragaszkodnak az utód-elvtársak és nem engedik az eltávolítását. A téren valamikor a Trianonra emlékeztető, 1922-ben felállított ereklyés országzászló tartója volt, pontosan ott, ahol most a mélygarázs liftje jön a felszínre. Valakik gondosan úgy tervezték meg az építkezést, hogy véletlenül se magasodhasson az eredeti helyén ez a történelmi emlék, ha egyszer a visszaállításáról születne döntés. Tudjuk: a történelmet nem lehet megmásítani, a dolgok előbb-utóbb az őket megillető helyre kerülnek. Mint remélhetőleg valamikor a szovjet megszállás emlékműve is. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Tombol az idei nyár első embert próbáló hőhulláma, nálunk is ez, pontosabban a veszélyforrások vannak a középpontban. A vakáció is megkezdődött a diáksereg számára – a gyerekek boldogan vágták a sarokba az iskolatáskát és kezdik élvezni a szabadság örömeit – sokszor kissé figyelmetlenül. Legalább mi, felnőttek figyeljünk fokozottan rájuk – a szigetszentmiklósi járási rendőrkapitányság közlekedési szakemberének tanácsait hallhatják. A nyár sokak számára az utazást jelenti, de nem mindegy, hogy mi minden kerül az úti poggyászba az esetleges váratlan helyzetek zökkenőmentes megoldása érdekében. Mottó: az egészség mindenütt fontos. Persze, itthon is maradhatunk a klímaberendezés által biztosított kellemes hűvösben, miközben a világot járjuk: ebben szeretnénk segíteni. Végezetül Tökölre látogatunk, megismerkedhetnek az új szolgálati helyére távozott református lelkész búcsúzó és egyben a következő gyülekezetet illető beköszönő gondolataival. Ez a kínálat, hűsítő és szórakoztató rádiózást kívánok minden kedves hallgatónknak!
A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.
A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.
A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.
Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.






Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon









