Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 29. péntek Gedeon napja van.
Harcunk a szabadságért (március 16.)
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2022-03-16

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha velem tartanak egészen az óra végén jelentkező hírekig és utána is maradnak a Lakihegy Rádió hullámhosszán. 2022. március 16-án, szerdán kora este és az ismétléskor, szombaton 14 órától fontos ügyekről szóló beszélgetős műsorunk, a Sziget Szelet XIV. évfolyamának 11. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Mögöttünk van március 15-e, egyik leginkább felemelő ünnepünk - utólag bevallom, a korábbi évek tapasztalatai alapján tartottam attól, hogy tekintettel az országgyűlési választások közeledtére, egyes politikusok megint kihasználják az alkalmat és saját otrombaságukkal elrontják a szép napot. Szerencsére nem így történt - hosszú évek óta az első alkalom, hogy rendben és méltósággal telt el március 15-e. Köszönet érte azoknak is, akik nem fütyültek, doboltak, üvöltöztek, randalíroztak és természetesen az ünnephez méltóan viselkedő százezreknek.  A 174 évvel ezelőtti, sorsfordító nap elé és mögé megyünk a mai műsorban: annyira április 3-val és a szomszédunkban zajló háborúval foglalkozik minden fórum, hogy nem árt felfrissíteni az emlékezetünket mindarról, aminek nyomán máig eljutottunk. Történelmünkben több olyan alkalom is van, amikor nemcsak nagyszerű, hanem valóban történelemformáló eseményeket élt át az akkor élt ember, bár éppúgy nem tudott róla, mint ahogy mi sem tudjuk ma, hogy mit írnak majd korunkról a történelemkönyvek. Az első ilyen esemény a Rákóczi-szabadságharc, a következő a mögöttünk hagyott március 15-e és kora, a harmadik 1956, végül a Kádár-korszak. Historia est magister vitae, a történelem az élet tanítómestere, tartja a régi római mondás, és mint mindig, most is igaza van. Kossuth rádiós koromban az egyik évfordulóra egy civil szervezet támogatásával elkészült egy CD Ébredj hazám! címmel, amelyen neves kutatók, történészek értékelik azt a kort, amely a szakterületük. Ezekből a felvételekből válogattam - valamennyi ma is megállja a helyét. Jöjjenek velem, kalandozzunk együtt a régmúltban és a közelmúltban!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Delikát Húsáruház és Pecsenyéző Szigetszentmiklós Gyártelepen (a Lordok háza oldalában) található. Tulajdonosa nagy odafigyeléssel és munkával egy már meglévő üzletet próbált európai színvonalúvá és moderné varázsolni mindezt úgy, hogy csak és kizárólag prémium minőségű termékekkel , friss magyar termelői húsokkal tudjon szolgálni vásárlóinak.A hozzánk érkezőket egy patinásan felújított épület, valamint egy ízlésesen berendezett üzlettér fogad, előzékeny és udvarias kiszolgálással.

Húsáruk tekintetében is teljes a palettánk, kizárólag friss Magyar termelői húsokat forgalmazunk. Sertés, marha, birka és egyes baromfi húsokon kívül széles választékú friss hentesáruval várjuk vevőinket. Boltunkban hagyományos érlelésű és füstölésű kézműves termékek mellett delikát termékek, tej termékek és pecsenye ételek is találhatók. Pecsenyézőnkben minden nap friss sültekkel, hurkával, kolbásszal, salátákkal, desszertekkel, üdítőkkel, kávéval, hideg és meleg szendvicsekkel és reggelivel várjuk minden kedves vásárlónkat!

Lépést tartunk a technika fejlődésével is, ezért aktuális igényét, rendelését leadhatja nálunk telefonon!

https://delikathusaruhaz.hu/

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink