Lakihegy Rádió
Lakihegy Rádió
 
 
 
Hallgasson minket online!

Szigetszentmiklós
Országszerte gondban vannak a kis- és középvállalkozások. A gazdasági válság bő másfél éve alatt több ezer ilyen vállalkozás volt kénytelen feladni tevékenységét. Szigetszentmiklóson Tovább...
 Motoros tűzoltó felvonulás
 Felépült a szilveszteri tűzeset egyik súlyos sérültje
 Még mindig gondok vannak a szelektív kukák környékével
További szigetszentmiklósi hírek Sport  
A nap híre a Lakihegy Rádióban
Pénteken minden a Formula-1-ről szól a Lakihegy Rádióban, csütörtökön ugyanis nyilatkozott nekünk a Mercedes GP Petronas Formula-1-es csapatának két versenyzője, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher és csapattársa, Nico Rosberg, valamint a csapatfőnök Norbert Haug. Az interjút először pénteken kora délután (12 és 13 óra között) hallgathatják meg a sportág szerelmesei, ám akik ebben az időpontban lemaradnak róla, azok az ismétlést 19.30-kor az ABS autós magazinban,illetve a szombati Sportmánia című műsorban követhetik nyomon. A hétvégi mogyoródi Magyar Nagydíjra érkező pilóták a többi között azt is elmondták, szívük szerint milyen F1-es géppel versenyeznének, és, hogy Schumi felesége miért jár gyakran Magyarországra....
 
Dunaharaszti
További hírek Sport  
Dunavarsány
További hírek Sport  
Tököl
További hírek Sport  
Programajánló
Augusztus 10-ig lehet jelentkezni a ROXIGET-re
Már lehet jelentkezni a 6. Roxiget tehetségkutató versenyre a szigetszentmiklósi Városi Könyvtárban. A Közép-Magyarországi Régió legjobb amatőr rock együttesét kereső rendezvényre az interneten kitölthető jelentkezési lappal és egy demo CD-vel jelentkezhetnek a vállalkozó kedvűek, egészen augusztus 10-ig. Olyan zenekarok jelentkezését várják, akik saját szerzeményekkel tudnak előállni, hiszen ez színesítené a térség zenei életét. A díjazottak egy maxi CD kiadását és fellépési lehetőségeket is nyerhetnek.
Tovább...
További programok  

Hírek
Összeütközött egy kamion és egy vitorlázó repülőgép Szegednél

Feloldották az útzárat csütörtök este fél kilenc után az 55-ös úton Szeged határában, ahol néhány órával korábban egy leszálló vitorlázó repülőgép egy kamionnal ütközött; a balesetben a teherautó sofőrje súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A helyszínelés elsődleges adatai szerint a leszálló német felségjelzésű, 15 méter alatti fesztávú gép szárnya ütközött a kamion szélvédőjének - közölte Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a helyszínen. A korábbi hírekkel ellentétben a gépet nem osztrák, hanem ausztrál pilóta vezette.
Örök nyugalomra helyezték az elgázolt rendőrt Ózdon

Végső nyugalomra helyezték Radovic Dusán rendőrfőhadnagyot csütörtökön a Borsod megyei Ózdon, a Gyári temetőben. A rendőrt - aki a XIV. kerületi, zuglói rendőrkapitányságon teljesített szolgálatot - múlt pénteken, Budapesten gázolta halálra egy férfi egy autós üldözés után. A hamvasztás utáni búcsúztatáson részt vett Pintér Sándor belügyminiszter, jelen voltak az ORFK és a BRFK vezetői, valamint az ország valamennyi rendőr-főkapitánysága képviseltette magát a temetésen.
A kormány elfogadta az augusztus 20-i ünnepségek programját

A kormány szerdai ülésén elfogadta az idei augusztus 20-i ünnep programját; a kormányzati kommunikációs államtitkár aláírta a szerződést a tűzijátékot rendező szombathelyi Kopula chr(39)96 Kft.-vel. és az állami, a rendezvény biztosításáról szóló feladatok kivitelezését végző konzorciummal is. Az összesen 150 millió forint értékű rendezvényből az államot 120-130 millió forint terheli. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációért felelős államtitkára kiemelte: az augusztus 20-i ünnep némileg visszafogottabb lesz a korábbiaknál, a jótékonyság és a méltó ünneplés jegyében zajlik majd, az elsődleges szempont pedig a biztonság.
Minden második kisebbségi magyar állampolgár jelentkezett a szavazásra

Átlagosan minden második, magát kisebbséginek valló magyar állampolgár szavazni is kíván az október 3-ai kisebbségi választáson, legalábbis a kilenc évvel ezelőtti népszámlálás és a választói névjegyzék adatainak összevetése alapján. A 2001-es, a KSH által végzett népszámláláson közel 443 ezren (442.739) mondták magukat valamely nemzetiséghez tartozónak, vagy "anyanyelvet vallónak", míg az Országos Választási Iroda világhálós oldala szerint több mint 228 ezren (228.294) vetették fel magukat valamelyik kisebbségi jegyzékbe. A jegyzékbe való felvétel a feltétele annak, hogy valaki részt vehessen a kisebbségi választáson.
Hoffmann Rózsa: a jövőnk a tét

A számtalan sürgető feladat közül, amely az oktatáspolitikában vár a törvényhozásra, a legfontosabb talán a nevelés - mondta interjúkötetének szegedi bemutatója előtt Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára. A Jövőnk a tét című kötettel csütörtökön a Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán ismerkedhettek meg az érdeklődők. A Csűrös Csilla újságíró által szerkesztett munka a Kairosz Kiadó Magyarnak lenni interjúkötet-sorozatának legújabb könyve. Hoffmann Rózsa, a KDNP oktatáspolitikusa a bemutató előtt elmondta: bár nagy a baj, de sok a lehetőség is. Az ország többsége néhány hónappal ezelőtt úgy döntött - tette hozzá -, hogy sok mindent meg kell változtatni, és ebben benne van az oktatás is.
Orbán egyenként egyeztet a következő 4 év feladatairól az államtitkárokkal

Hétfőtől végiglátogatja az összes szaktárcát Orbán Viktor miniszterelnök, aki személyesen, egyenként egyeztet az elkövetkező négy év feladatairól az államtitkárokkal. A távirati iroda információi szerint a kormányfő először a Matolcsy György vezette nemzetgazdasági minisztériumot keresi fel, majd kedden a közigazgatási és igazságügyi tárcánál egyeztet a miniszter jelenlétében az egyes államtitkárokkal. A megbeszéléseken az elkövetkező négy év feladatait, terveit tekintik át. A kormányfő mind a nyolc szaktárcát felkeresi az elkövetkező hetekben. A kormányzati struktúra alapján a miniszterelnök várhatóan összesen mintegy negyven államtitkárral egyeztet majd.
Egymillió forint értékű arannyal tűnt el egy kiskunfélegyházi ékszerész

Sikkasztással gyanúsítják azt az ékszerészt, aki feldolgozásra átvett arany ékszerekkel együtt tűnt el Kiskunfélegyházáról - tudatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Mihályné Bornemisza Eleonóra elmondta: a károsult bejelentése nyomán indult nyomozás az ügyben sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Az ékszerész ugyanis egy kecskeméti férfitől még 2007 októberében vett át feldolgozásra 150 gramm tömegű, különféle 14 karátos arany ékszereket Kiskunfélegyházán levő műhelyben. Az 1,2 millió forint értékű áruval viszont azóta sem tudott elszámolni - mondta az őrnagy, aki hozzátette: az ékszerész jelenleg nem elérhető, ismeretlen helyen tartózkodik.
Szombat délben döntenek a Balatonátúszásról

Szombat délben döntik el, hogy vasárnap meg lehet-e rendezni a 29. Balatonátúszást - erről a szervezők tájékoztatták csütörtökön a távirati irodát. Az indoklás szerint "a meteorológiai előrejelzések figyelembevételével, az időjárás várható változékonysága miatt" a szervezők - a vízirendészettel egyetértve - egy nappal a tervezett rajt előtt határoznak majd. Amennyiben vasárnap sem sikerül lebonyolítani az eredetileg múlt szombatra meghirdetett eseményt, akkor idén elmarad az egyik legnépszerűbb hazai szabadidős sportrendezvény. A résztvevőknek Révfülöp és Balatonboglár között 5,2 km-t kell teljesíteniük.
Felfüggeszti párttagságát Hajdu László MSZP-s polgármester

Felfüggeszti párttagságát és függetlenként indul az október 3-ai önkormányzati választáson Hajdu László a XV. kerület eddigi szocialista polgármestere. Hajdu László döntését azzal indokolta, hogy pártszervezetében megbomlott az egység, ellenséges környezet veszi körül, a döntésekben nem vehet részt és saját párttársai hazugságokat terjesztenek róla. A politikus, aki 16 évig egyéni parlamenti képviselő volt, húsz éve helyi képviselő és 14 éve polgármester a kerületben azt hangoztatta: lelkileg baloldali és szocialista marad továbbra is, ám úgy látja: a hagyományos baloldali értékeket nem tudja az MSZP-n belül képviselni.
Szexuális kapcsolatra kényszerítettek egy fiatalkorú lányt Perkupán

Szemérem elleni erőszak és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya, mert az elsődleges információk szerint Perkupán többen fenyegetéssel arra kényszerítettek egy fiatalkorú lányt, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen velük. Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője közölte: a rendőrség a gyanúsítottakat bűnügyi őrizetbe vette a napokban történt bűneset miatt, és szakértő bevonásával vizsgálja a körülményeket.
A közbeszerzések értéke 6%-kal csökkent az első félévben

Az idei első félévben 4.356 közbeszerzés zajlott le 708,8 milliárd forint értékben, a közbeszerzések száma 145 százalékkal nagyobb, míg az értékük 6 százalékkal kisebb a tavalyi első félévinél - mondta Bakonyi József, a Közbeszerzések Tanács elnöke. A beszerzések értékének 55 százaléka építési beruházás volt, egy évvel ezelőtt ez az arány csak 46,6 százalékot tett ki. A beszerzések értékéből 37,1 százalékkal részesedtek az önkormányzatok. Második helyen a közjogi szervezetek állnak 32,5 százalékkal.
Menesztették az észak-magyarországi vízügyi felügyelőség vezetőjét

Menesztette Pintér Istvánt, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség vezetőjét Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkára csütörtökön. A politikus elmondta: a felügyelőség új megbízott vezetőjétől, Kopácsi Évától, aki a szervezetnél dolgozott eddig is, azt várja, hogy árvízi területre ne adjanak ki engedélyt építkezésre, mint korábban. Illés hozzátette: utasította az új vezetőt, hogy az összes "zűrös" ügyet vizsgálja felül, és nem csak az árvízzel kapcsolatos ügyeket, hanem mindazokat, amelyek szakmailag vitathatók.
A kormány szervezi a roma gyerekek üdültetését

Nem bízza a kormány az Országos Cigány Önkormányzatra a hátrányos helyzetű roma gyermekek üdülését, maga szervezi meg a zánkai nyaralást - mondta a nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár az egyik napilapnak. A mintegy hétszáz roma gyermek táboroztatására azt a 20 millió forintot szánják, amelyet eredetileg az OCÖ kapott volna hasonló célra. Szászfalvi László államtitkár ugyanakkor elmondta: a kormány nem találta a táboroztatáshoz megfelelő partnernek az Országos Cigány Önkormányzatot, amelynek elmúlt másfél évi gazdálkodását az Állami Számvevőszék vizsgálja.
Szigorodnak a jogosítvány meghosszabbításának feltételei

Az eddiginél szigorúbb egészségügyi felülvizsgálaton kell átesnie a jövő héttől annak, aki meg akarja hosszabbíttatni a jogosítványát. A tavasszal megjelent és vasárnap életbe lépő rendelet alapján például a gyógyszeres kezelés alatt állók alkalmassága csak szakorvosi ellenőrzés után ítélhető meg, és vezetői engedélyüket akkor is legfeljebb öt évre hosszabbítják meg.
Megőrzi függetlenségét a rendészeti panasztestület

Sajtóértesülés szerint megőrzi függetlenségét a rendészeti panasztestület. Az új elnök az egyik napilapnak azt mondta: soha nem tapasztalt a döntések befolyásolására irányuló kezdeményezést semmilyen politikai irányból. Szerinte a július 1-jével távozó korábbi elnök nyilatkozatai is közrejátszanak abban, hogy a függetlenségi kérdés szóba került. Juhász Imre elmondta, elnökként kezdeményezi a panasztestület megerősítését. Szeretnék elérni, hogy törvénymódosítás eredményeként bővüljön a hatáskörük, egyebek mellett hatékony lenne, ha hivatalból is indíthatnának eljárásokat.
Hatalmasak a különbségek a kórházak díjszabásai között

Az Egészségbiztosítási Felügyelet szerint hatalmasak a különbségek a kórházak díjszabásai között. Példaként említik a halottmosdatást és öltöztetést, amiért van olyan intézmény, amely semmit sem számol fel, de olyat is találtak, ahol ez 16 ezer forintba kerül. A lombikbébi-kezelés pedig 300 ezer és 690 ezer forint közötti árban érhető el, míg a betegdokumentáció másolásáért oldalanként 4 és 800 forintos térítési díjat kell fizetni.
A minisztérium dönti el, hány diákot vehet fel egy-egy egyetem

Jövőre már a hallgatók jelentkezése helyett a Nemzeti Erőforrás Minisztérium dönti majd el, hogy az egyetemekre és főiskolákra hány államilag támogatott hallgató kerülhet. Dux László oktatási helyettes államtitkár az egyik napilapnak azt mondta: a jövőben, ha egy hallgatót például a fővárosba helyhiány miatt nem vesznek fel, ajánlanak majd neki egy vidéki intézményt. A lehetőséget nem lesz kötelező elfogadni, erre senkit sem kényszerítenek majd - tette hozzá.
Kevesebb új lakáshitelt vett fel májusig lakosság

A tavalyi optimista jóslatok ellenére ez év tavaszára sem éledt újra a hazai lakáshitelpiac. A Magyar Nemzeti Bank statisztikái szerint 2010 első öt hónapjában mindössze 93,2 milliárd forintnyi új hitelt vettek fel a hazai háztartások, ez 36 százalékkal elmarad a tavalyitól. Még nagyobb az elmaradás a csúcsévnek számító 2008-hoz képest: akkor januártól májusig több mint 330 milliárdnyi lakáshitelt helyeztek ki a pénzügyi szolgáltatók, amelyeknek az idei mennyiség kevesebb mint a harmada.
Soltész Miklós: megmarad az üdülési csekk

Megmarad az üdülési csekk, de felhasználási körét felülvizsgálja a kormány - mondta Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Megerősítette, hogy szeptember végéig összesen 62 közalapítvány, a nemzeti üdülési alapítvány mellett többek között a holokauszt emlékközpont, a mozgókép közalapítvány tevékenységét is átvizsgálja a kabinet. Az összes tárca - a saját területén belül - átnézi azt, hogyan lehetne az alapítványokat egyrészt célszerűen összevonni, másrészt hogyan lehetne azokat hatékonyabban, olcsóbban működtetni - emelte ki.
A határellenőrzési munkát nem érintik az utasbiztonsági változások Ferihegyen

Nem érintik a repülőtéri rendőrség határellenőrzési munkáját Ferihegyen, az utasbiztonsági ellenőrzésben történt változások - közölte a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság. A rendőrség szerint Ferihegyről a magyar állampolgárok az eddig megszokott módon érvényes útlevéllel vagy személyigazolvánnyal továbbra is utazhatnak a schengeni tagországokba. Mint ismert, a napokban került napvilágra, hogy az utasbiztonsági ellenőrzés megbukott egy uniós vizsgálaton.
Hatala is elvégezteti a móri mészárlással kapcsolatos vizsgálatot

Kötelezőnek tartja magára nézve elődje, Bencze József ígéretét Hatala József országos rendőrfőkapitány, hogy kivizsgálja, miért siklott félre annak idején a móri mészárlás nyomozása. A 2002-es, 8 halálos áldozatot követelő móri bankrablás után nem az igazi tetteseket ítélték el, a hatóságok ráerősítettek egymás hibáira, így csak sokkal később derült ki, hogy valójában mások gyanúsíthatók a mészárlással.
Nyilvános lesz a svéd Gripen-akta?

Lapértesülés szerint megtörtént az első diplomáciai lépés a külügyi tárca részéről annak érdekében, hogy a svéd hatóságok elküldjék Budapestre az úgynevezett Gripen-ügyben összegyűjtött nyomozati anyagokat. A közigazgatási tárca tájékoztatása szerint amint megérkezik a Gripen-akta, annak tartalmáról tájékoztatják a nyilvánosságot. A szaktárca kommunikációs államtitkársága hangsúlyozta: a svéd ügyészség nem állította, hogy a 2001-es, azaz az első Orbán-kormány idején hozott döntésre a korrupció vagy a törvénytelenség vádja vetülne.
Elmaradások a magyar uniós elnökséggel kapcsolatban

Szinte csak a tűzoltásra marad ideje a Külügyminisztériumnak, hogy az Európai Unió 2011. január elsején kezdődő magyar soros elnökségével kapcsolatos elengedhetetlen közbeszerzéseket elvégezze, a hiányzó költségvetési lyukakat pedig betömje. Az egyik napilap szerint pedig idő szűkössége miatt például a belga elnökség idején használt honlapot örökli Magyarország. Győri Enikő, uniós ügyekben illetékes kijelölt államtitkár a lapnak azt nyilatkozta, hogy óriási a lemaradás az elnökségi honlap tekintetében: míg az elnökségi munkában Magyarország után következő lengyeleknek már működik, nekünk - az előző kabinet időszakában - egyetlen érvényesen lefuttatott közbeszerzésünk sem volt.
Lajtos kocsiból kapják az ivóvizet Győrben

Több mint egy hete lajtos kocsiból kapják az ivóvizet Győr egyik legnagyobb társasházának lakói. Az ÁNTSZ emberi fogyasztásra alkalmatlannak minősítette ugyanis az épületben a vizet, ez körülbelül 140 háztartást érint. Kiderült, hogy az ivóvizet fogyasztásra alkalmatlan vízzel keverték. Többen hasmenésre, szájfertőzésre panaszkodtak, ami szerintük a szennyezett víztől lehet. A lakók a társasházat és egyben a belső hálózatot üzemeltető céget okolják. A kft-től azonban azt mondták: nem ők vegyítették a két vizet.
Augusztus 10-ig lehet pótfelvételire jelentkezni

Augusztus 10-ig jelentkezhetnek pótfelvételire azok, akiket nem vettek fel egyik felsőoktatási intézménybe sem az általános felvételin, illetve azok, akik akkor nem jelentkeztek. Az pótfelvételin már csak egy intézményt lehet megjelölni, és a meghirdetett képzések kizárólag költségtérítéses formában indulnak.
Öt reptéri alkalmazottat bocsátottak el Ferihegyen

Ferihegyen elbocsátottak öt biztonsági alkalmazottat, mert őket teszik felelőssé, hogy a repülőtér elbukott az uniós biztonsági felülvizsgálaton. Az egyik reptéri szakszervezet azonban kifogásolja, hogy vezetőket nem érint az elbocsátás. A munkaadó Budapest Airport kommunikációs igazgatója Hardy Mihály azt mondta, hogy az elbocsátott dolgozók megszegték a szabályokat.
Vizsgálat pécsi egyetemi klinikán történt haláleset miatt

Elismeri a pécsi egyetemi klinika, hogy nem volt szakorvosi képesítése az egyik orvosnak, aki megvizsgálta, majd hazaküldte a rendelésről a később vakbélgyulladás szövődményei miatt elhunyt fiatalembert. A kórház vizsgálatot indított. Azt mondják: ha valóban mulasztottak, elismerik a felelősségüket. A család az eset miatt bepereli az egyetemet.
Gyenge minősítés a korrupció miatt

Gyenge minősítést kapott Magyarország a korrupció gyakorisága miatt. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztő Szervezet megvesztegetés elleni egyezményének végrehajtását vizsgálták. A Transparency International magyarországi vezetője szerint ez a minősítés azt jelenti, hogy az ország alig tesz valamit a korrupció ellen. A Magyarországot érintő konkrét esetek közül a jelentés kitér a Gripen-botrányra, a Magyar Telekom montenegrói és macedón szerződéseire, illetve foglalkozik a Strabag korrupciógyanús ügyével is. A jelentés megemlíti a Mol tisztázatlan szerepét a horvát Podravka privatizációjában, a Siemens és az Alstom korrupciógyanús ügyeit, valamint kitér a sávolyi MOTO GP versenypálya-projekt leállítása kapcsán elért civil sikerekre.
Kinevezték a MÁV új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjait

Kinevezte a MÁV Zrt. új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjait augusztus elsejei hatállyal a nemzeti fejlesztési miniszter. Fellegi Tamás véglegesítette az új elnök-vezérigazgató, Szarvas Ferenc kinevezését is. A tárcavezető megköszönte a távozó vezetés, Andrási Miklós és a korábbi igazgatósági, felügyelőbizottsági tagok munkáját.
Távozik az Oktatási Hivatal elnöke

Távozik posztjáról az Oktatási Hivatal elnöke. A távirati iroda úgy tudja: Bakonyi László még a felsőoktatási felvételi ponthatárok múlt heti meghúzása előtt egyeztetett a jövőjéről az oktatási államtitkárral. A hivataltól is távozik, de utódjáról még nincs döntés. Felvetődött ugyanakkor Kerpen Gábornak, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elnökének neve. Ő nem erősítette meg, de nem is cáfolta az értesülést.
Lemondott a Tesco pénzügyi igazgatója

A vállalat közleménye ugyanakkor nem indokolja Antal Erzsébet döntését. Az elmúlt napokban több munkajogi vita került nyilvánosságra az áruházláncnál: korábban a túlórák elszámolása, szerdán pedig a pénztárosok bérezése miatt. Az Országos Munkaügyi Főfelügyelőség szakszervezeti bejelentésre vizsgálódik 95 áruházban, mert állítólag a Tescónál nem fizetik ki a pénztárosoknak a törvényben előírt 89.500 forintos szakmai bér-minimumot. Az országos áruházlánc közleménye ezt cáfolja, és hangsúlyozza, hogy a vállalatnál alkalmazott bérrendszer megfelel a Munka törvénykönyvének.
Széchenyi Terv: A Jobbik elfogadja, az MSZP és LMP bírálja

Az MSZP a konkrétumokat hiányolja az új Széchenyi Terv vitairatából. Tukacs István azt mondta: legfeljebb a 2020-as, a 2030-as években várható, nagyon távoli elképzeléseket, illetve célokat fogalmaztak meg. A Jobbik ugyanakkor biztatónak tartja az Új Széchenyi Tervben megfogalmazott célokat és egyetért azzal az értékeléssel is, amely szerint az első Széchenyi Terv volt az utolsó sikeres gazdaságfejlesztési program. Az LMP visszalépésnek tartja a kormány által ismertetett Új Széchenyi Tervet, és elhibázottnak tartja annak koncepcióját.
Bemutatta az új Széchenyi Terv vitairatát a kormányfő

Orbán Viktor kijelentette, hogy az ország pénzügyi helyzete stabil és kiszámítható, ami szerinte a június elején bejelentett 29 pontos gazdasági akciótervnek köszönhető. A miniszterelnök azt mondta: a jövőre startoló új terv a gazdaság újjáépítését szolgálja. Kiemelt célja a foglalkoztatás dinamikus bővítése, amit 7, kitörési pontként említett területen: az egészségiparban, a tudományban, innovációban, a közlekedésben, zöldenergia-szektorban, továbbá otthonteremtéssel és vállalkozásfejlesztéssel kíván megteremteni.
A kormány meghatározta a magyar EU-elnökség politikai célkitűzéseit

A kormány meghatározta a magyar EU-elnökség lehetséges politikai célkitűzéseit szerdai ülésén; a gazdasági prioritások egybeesnek az unió céljaival - mondta Győri Enikő, EU-ügyekért felelős kijelölt államtitkár a Külügyminisztériumban tartott háttérbeszélgetésen. A kormány áttekintette a jelenlegi belga elnökség napirendjét, az ahhoz kapcsolódó kormányzati álláspontokat, és ezek alapján kijelölte a lehetséges elnökségi feladatokat - közölte az államtitkár, hozzátéve: az aktuális politikai-gazdasági helyzettől és az előző elnökség idejéről áthúzódó feladatoktól függően ez még változhat; a végeleges program várhatóan novemberben készül el.
Kanada a történelmi örökség részének nyilvánította az 1956-os menekülthullámot

A kanadai kormány a nemzeti történelmi örökség részének nyilvánította az 1956-os forradalom magyar menekültjeinek Kanadába érkezését - közölte Kanada budapesti nagykövetsége. A magyarok ezreinek Kanadába érkezése elősegítette a menekültek befogadására irányuló kanadai modell kialakítását, hozzájárult ahhoz, hogy a kanadaiak befogadóbbak legyenek a bevándorlókkal, valamint ez az esemény nyitotta meg a kapukat a más országokból érkező menekültek letelepedése előtt - idézi a közlemény Jim Prentice környezetvédelmi minisztert, aki a bejelentést tette.
Kiskorú lányokat is futtató magyar bűnőzőket vettek őrizetbe Olaszországban

Kiskorú lányokat is futtató magyar bűnőzőket vett őrizetbe az olasz rendőrség Mestrében: a Velence melletti városban csütörtök hajnalban végrehajtott akció során három magyar kezére került bilincs, továbbá 4-5 lányt is előállítottak a rendőrkapitányságra ügyük tisztázására. Az éjszakai pillangók elleni razzia kifejezetten egy magyar bűnbanda ellen irányult, amely csaknem húsz, 18 és 25 év közötti magyar lányt hozott Olaszországba és kényszerített prostitúcióra, de voltak közöttük 16-17 éves kiskorúak is. Az olasz rendőröket is egy kiskorú magyar leány korábbi vallomása vezette a magyar leánykereskedők nyomára.
EU: Párizs hatáskörébe tartozik az illegális roma telepek felszámolása

Az Európai Unió szerint Párizs hatáskörébe tartozik az a döntés, hogy Franciaországban felszámolnak több száz illegális roma telepet, és kitoloncolják azokat, akik bűncselekményt követtek el. Ez Franciaország dolga. Csak azt tudjuk mondani, hogy a kitoloncolások esetében minden emberrel egyénileg kell foglalkozni, és érvényesülnie kell az arányosság elvének - mondta egy brüsszeli szóvivő. Bukarestben a Romani Criss cigány szervezet az emberi jogok megsértésének minősítette a csoportos kiutasítást. Hasonló véleményen van a budapesti székhelyű Európai Roma Jogok Központja is, amely attól tart, hogy a végrehajtás az emberi jogok súlyos megsértéséhez vezethet.
Tüntetnek a duisburgi polgármesteri hivatal előtt a tragédia miatt

Több százan gyűltek össze csütörtökön a duisburgi polgármesteri hivatal előtt, hogy hangot adjanak haragjuknak a Love Parade-en történt, 21 ember életét követelő tragédia miatt. A tüntetők egy részénél "Ki a felelős?" felirattal ellátott transzparens volt, mások "Le Sauerlanddal!" felkiáltással követelték a kereszténydemokrata polgármester távozását. Adolf Sauerland a Bild című német napilapnak úgy nyilatkozott, addig szóba se jöhet a lemondása, amíg nem tisztázódik, hogy mi okozta a tragédiát.
Nincs aktuális hír ebben a kategóriában.
4:1-es sikert aratott Csepelen az SZTK-Erima

4:1-es sikert aratott a Csepel ellen az SZTK-Erima labdarúgócsapata szerdai felkészülési mérkőzésén. A szigetszentmiklósi focisták a sok edzés miatt még nagyon leterheltek, de így sem okozott nekik az eggyel alacsonyabb osztályban szereplő, NBIII-as Csepel legyőzése. Az SZTK-Erima a szünetben már 2:0-ra vezetett, majd a második 45 percben 3:0-ás állásnál büntetőből szépített a hazai alakulat, de a középkezdés után az SZTK is büntetőt harcolt ki, amit értékesítettek is, így alakult ki a 4:1-es végeredmény.
Ismét győzött a DMTK labdarúgócsapata

Nehezen, de győzni tudott újabb felkészülési mérkőzésén a Dunaharaszti MTK labdarúgócsapata. A DMTK ezúttal hazai pályán, az NBIII Alföldi csoportjában szereplő Soroksár gárdáját fogadta, július 29-én 18 órai kezdettel. A mérkőzésen dunaharaszti színekben pályára lépett az elmúlt szezonban az SZTK-Erimánál futballozó Riba Dániel is. Egészen az utolsó percekig úgy nézett ki, hogy nem bír egymással a két csapat, ám az utolsó pillanatokban a dunaharaszti fiúk büntetőhöz jutottak, amelyet Nánási Krisztián magabiztosan értékesített is. A végeredmény 1-0, egy olyan meccsen, ahol a kapura szinte csak a DMTK volt veszélyes, ám a remek soroksári védelemmel meggyűlt a csatárok baja. Ennek ellenére nyerni tudtak, amivel továbbra is százszázalékos a csapat a felkészülés során. Az utolsó edzőmeccsüket az ESMTK ellen vívják, július 31-én 11 órakor, Pesterzsébeten.
Barcson kezd az SZTK-Erima labdarúgócsapata

Elkészült az NBII-es labdarúgó bajnokság sorsolása az őszi szezonra. Az SZTK-Erima gárdája augusztus 15-én az első fordulóban, a tavalyi szezonban a 13. helyen záró Barcs otthonába látogat. A mérkőzés 17:30-kor veszi kezdetét. Az előző idényben, ősszel a szigetszentmiklósi csapat hazai pályán 1:0-s vereséget szenvedett a Dráva parti csapattól, tavasszal viszont, a Barcs otthonában 2:1-s győzelmet arattak. A második fordulóban, augusztus 21-én, az SZTK-Erima hazai pályán fogadja a Győr II csapatát, a harmadik fordulóban augusztus 28-án, pedig a Budaörs otthonába látogat a szigetszentmiklósi klub. A rengeteg új játékossal bővülő SZTK-Erima nagy reményekkel indul neki a 2010/2011-es bajnokságnak.
Újabb játékosok az SZTK-Erimánál

Újabb játékosokkal erősített az NBII Nyugati csoportjában szereplő SZTK-Erima labdarúgócsapata. A tervek szerint ma csatlakozik a kerethez két kapus, a korábban az NBIII Tisza csoportjában szereplő Tuzsér SE kapusa Balogh Tamás, és az előző szezonban a Ferencváros tartalékcsapatát erősítő Komora László. Ismét a csapattal készül Tóth Mihály is, aki tavasszal kilenc gólt szerzett az SZTK-Erima együttesében. A korábban a válogatottat is megjárt támadó egyelőre még csak az edzéseket látogatja, ám a tervek szerint hamarosan a felkészülési mérkőzéseken is a pályára lép. A felkészülés is még javában folyik, bár a program már nem lesz olyan sűrű, mint az elmúlt három hétben. A következő napokban már csak egy-egy edzés szerepel a csapat programjában. Edzőmérkőzésekben sem lesz hiány, szerdán a Csepel, szombaton pedig az MTKII ellen lépnek pályára a szigetszentmiklósi fiúk, mindkét alkalommal idegenben.
Több helyszínen is szerepelnek a Sziget SC kiválóságai

Ifjúsági szabad- és kötöttfogású válogatott központi edzőtáborozáson vesznek részt a Sziget SC versenyzői. A tábort az ifi Európa Bajnokság felkészülése alkalmából rendezik három helyszínen, Jászapátiban, Budapesten és Tatán, július 5-től július 30-ig. A Sziget SC birkózói közül 63 kg-ban Kuti Gergely, 85 kg-ban Tomin Márton, 100 kg-ban pedig Dorogi Gyula kapott meghívást a Magyar Birkózó Szövetégtől. Joszkin János, a Sziget SC szakosztályvezetője rádiónknak elmondta, hogy július 9-től július 11-ig rendezik meg Bécsben az ifjúsági szabad- és kötöttfogású birkózó világfesztivált, melyre 10 nemzet kapott meghívást, a Sziget SC kiválóságaiból 63 kg-ban Kuti Gergely, 85 kg-ban pedig Tomin Márton kapott meghívást az eseményre, így ők erre a pár napra elhagyják az edzőtábort.
Az utánpótlás is készül a bajnokságra

Mini tornán vesz részt a Dunaharaszti MTK labdarúgócsapatának U19-es korosztálya. A két hétvégét átölelő tornát, Halásztelken rendezik meg, július 24-én, 16 órai és július 31-én, szintén 16 órai kezdettel, a halásztelki futballpályán. Ezek a mérkőzések segítik a fiatalok ráhangolódását a szezonra, valamint lehetőséget nyújtanak arra, hogy az együttes összeszokjon és a taktikai feladatokat élesben gyakorolhassák. A DMTK utánpótlás gárdáján kívül még három csapat vesz részt a tornán: Alsónémedi, Halásztelek valamint a Tököl VSK ifista labdarúgói. A Dunaharaszti MTK U19-es csapata reméli, hogy minél jobb eredményt sikerül majd elérniük a megmérettetésen és így, önbizalommal telve futhatnak neki a 2010-2011-es idénynek.
F1, Magyar Nagydíj: Schmitt Pál a Parlamentben köszöntötte a pilótákat

A Parlament Vadásztermében köszöntötte csütörtök este a XXV. Forma-1-es Magyar Nagydíjra érkezett pilótákat és csapatvezetőket Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke, megválasztott köztársasági elnök. A politikus beszédében köszönetet mondott Bernie Ecclestone-nak, az F1 kereskedelmi jogait birtokló brit üzletembernek, aki "közel 30 évvel ezelőtt úgy döntött, hogy a vasfüggönyön túlra is elhozza a száguldó cirkuszt." Schmitt emléktárgyat ajándékozott Ecclestone-nak, valamint a Magyar Nagydíjon korábban négyszer diadalmaskodott, hétszeres világbajnok német Michael Schumachernek, és a születésnapját csütörtökön ünneplő kétszeres vb-győztes spanyol Fernando Alonsónak.
Michael Schumacher a Lakihegy Rádióban

Pénteken minden a Formula-1-ről szól a Lakihegy Rádióban, csütörtökön ugyanis nyilatkozott nekünk a Mercedes GP Petronas Formula-1-es csapatának két versenyzője, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher és csapattársa, Nico Rosberg, valamint a csapatfőnök Norbert Haug. Az interjút először pénteken kora délután (12 és 13 óra között) hallgathatják meg a sportág szerelmesei, ám akik ebben az időpontban lemaradnak róla, azok az ismétlést 19.30-kor az ABS autós magazinban,illetve a szombati Sportmánia című műsorban követhetik nyomon. A hétvégi mogyoródi Magyar Nagydíjra érkező pilóták a többi között azt is elmondták, szívük szerint milyen F1-es géppel versenyeznének, és, hogy Schumi felesége miért jár gyakran Magyarországra.
Gera Zoltán visszatér a magyar labdarúgó-válogatottba

Gera Zoltán visszatér a magyar labdarúgó-válogatottba - adta hírül a szövetség hivatalos honlapja. A nemzeti csapat korábbi kapitánya azután mondta le a szereplést, hogy Erwin Koeman akkori szövetségi kapitány a kispadra sem nevezte őt októberben, a dániai, utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésen, miután elkésett egy taktikai értekezletről. A 31 éves futballista ugyanakkor döntésének bejelentésekor nem tartotta kizártnak, hogy egyszer még visszatér a válogatottba. A holland szakemberrel a múlt héten bontott szerződést az MLSZ, helyére pedig Egervári Sándort nevezte ki, aki már első sajtótájékoztatóján jelezte, hogy mindenképpen szeretné visszacsábítani a Fulhammel az elmúlt idényben Európa Liga-döntős támadót.
Az Olympique Marseille nyerte a francia Szuperkupát

A bajnok Olympique Marseille nyerte a francia Szuperkupát, miután szerda este gól nélküli döntetlent követően, büntetőkkel diadalmaskodott a kupagyőztes Paris Saint-Germain felett. A találkozón a fővárosi gárdának volt több lehetősége, de kihasználatlanul hagyta azokat. A rendes játékidő után nem volt hosszabbítás, hanem azonnal a 11-esek következtek. A összecsapást Ludovic Giuly hibája döntötte el. A mérkőzést a tunéziai Radesben rendezték.
Hughes lesz Geráék edzője Fulhamben

Angol lapértesülések szerint Mark Hughes lesz a Gera Zoltánt is foglalkoztató Fulham labdarúgócsapatának új vezetőedzője. Két neves brit újság szerda esti híradása szerint a 46 éves tréner már megállapodott a londoni klub elöljáróival. Az FC Liverpoolhoz igazolt sikertréner, Roy Hodgson távozásával megüresedett posztra eredetileg Martin Jolt, az Ajax Amsterdam mesterét szemelték ki, a holland szakember azonban nemet mondott. Mohamed al-Fayed, a Fulham elnöke ezek után közölte: a Sven-Göran Eriksson, Mark Hughes és Dave Jones nevét tartalmazó listáról akar edzőt választani csapatának.
Atlétikai Eb: elutasították az óvást Pars ügyében

Elutasították a magyar csapat óvását, így Pars Krisztián maradt bronzérmes a barcelonai atlétikai Európa-bajnokságon. Dornbach Ildikó szakmai igazgató tájékoztatása szerint a versenybíróság úgy ítélte meg, hogy a rendelkezésre álló felvételek alapján szabályos volt a szlovák Libor Charfreitag győztes dobása. A magyar csapat azért óvott, mert Pars elmondása szerint Charfreitag kilépett, amikor a második sorozatban az aranyérmet érő 80,02 méteres eredményt elérte. Charfreitag így maradt első, a második helyen az olasz Nicola Vizzoni zárt, aki az utolsó sorozatban került hat centiméterrel a 79,06-tal végzett Pars elé.
Atlétikai Eb: Kiss Dániel a legjobb idővel elődöntős 110 m gáton

Kiss Dániel a legjobb idővel jutott be a 110 m gát elődöntőjébe csütörtökön a barcelonai atlétikai Európa-bajnokságon. Az éremesélyes magyar a negyedik futamban elsőként, 13.44 mp-cel ért célba. "A táv eleje nem sikerült túl jól, kicsit álmoskás volt, de aztán úgy érzem, uraltam a versenyt - nyilatkozott az európai ranglistán negyedik gátas. - Ebben a futásban még egy tized benne volt, hasonlót tervezek az elődöntőben is." Kiss idén döntős volt a fedettpályás világbajnokságon, a csapat Eb-n pedig 13.32 mp-el országos csúcsot futott. A négy futamból az első három helyezettek mellett a további négy legjobb idővel rendelkező került a pénteki elődöntőbe. Baji Balázs összesítésben a 26. helyen zárt.
Válogatott: Egervári számít Koman Vladimirre az angolok ellen

Bár Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya csak hétfőn hirdeti ki első válogatott keretét, a Sampdoria hivatalos honlapjának beszámolója szerint Koman Vladimir meghívót kapott a nemzeti csapatba. A mieink augusztus 11-én csapnak össze Angliával felkészülési mérkőzésen a londoni Wembleyben.
Atlétikai Eb: Pars Krisztián bronzérmes

Pars Krisztián bronzérmet szerzett kalapácsvetésben a barcelonai atlétikai Európa-bajnokság szerdai versenynapján. Németh Kristóf kilencedik helyen végzett. Pars a döntőben 79,06 méterrel érte el legjobbját. A szombathelyi nehézatléta először szerzett érmet nagy világversenyen - mivel pekingi olimpiai ezüstjének a sorsa még nem dőlt el -, s teljesítményének értékét növeli, hogy egész évben sérülésekkel és betegségekkel küszködött. Németh 73,93-mal lett kilencedik.
Évtizedek óta halott a legidősebbnek hitt tokiói férfi

Mintegy három évtizede halott a japán főváros, Tokió legidősebbnek hitt férfi lakosa - közölte csütörtökön az önkormányzat, miután a 111 éve született aggastyán mumifikálódott holttestét megtalálták az ágyában. Az 1899. július 22-én született Kato Szogen után az önkormányzat illetékesei kezdtek érdeklődni, amikor a szeptemberi idősek napjára készülve frissíteni kezdték a százévesek listáját. Idén már többször is megpróbáltak találkozni az aggastyánnal, de a családtagok minden alkalommal elzavarták a tisztviselőket, mondván: Kato jól van, de nem akar látni senkit - mondta Ivamacu Tomoko, a japán főváros Adacsi kerületének illetékese.
Százmillió Facebook-használó adatát tették nyilvánosan letölthetővé

Százmillió Facebook-használó személyes adatait gyűjtötte össze egy biztonsági szakember, aki a neveket, fényképeket és egyedi azonosítókat tartalmazó listát egyetlen letölthető fájlban tette közzé. Ron Bowles egy egyszerű programmal nézte át a közösségi portál nyilvánosan hozzáférhető adatbázisát, és ebből szedte össze a szerinte biztonsági szempontból aggodalomra okot adó adatokat. A listát pedig azért tette bárki számára elérhetővé, hogy ezzel hívja fel a figyelmet a Facebook-profilok beállításának fontosságára.
Saját őssejtjeikből növesztettek új ízületeket nyulakban

Visszanövesztették elvesztett ízületeiket és porcukat nyulak, melyekbe mesterséges combcsontot ültettek eltávolított sajátjuk helyébe - közölték amerikai kutatók. Őssejtek átültetésére nem, csupán egy növekedési faktorra volt szükség ahhoz, hogy a nyulak szervezetét az ízületi szövetek pótlására késztessék. Ez az első eset, hogy teljes ízületi felszínt sikerült regenerálni funkciói visszatérése mellett - hangsúlyozták a New York-i Columbia Egyetem, a dél-karolinai Clemson Egyetem és a Missouri Egyetem kutatói. Az eljárás a későbbiekben alkalmas lehet sérült emberi csípők, vállak és térdek regenerálására.
A nőstények csapodársága javítja a madaraknál az utódok túlélési esélyeit

A nőstények csapodársága javítja a madaraknál az utódok túlélési esélyeit - állítják brit kutatók. A Seychelle-szigeteki poszáták például látszólag egész életüket monogám párkapcsolatban élik le, ám mint a genetikai vizsgálatok kimutatták, a leszármazottakat gyakran egy "idegen" nemzi, a "félrelépésekből" származik az utódok 40 százaléka. Mint kiderítették, a házastársi hűtlenség javítja egy specifikus géncsalád sokféleségét. Következésképp a félrelépés eredményeként javulnak az utódok életkilátásai, hiszen szervezetük a betegségek szélesebb skálája iránt ellenálló
Kiállítják Erzsébet királynő kalapjait

Kiállításon mutatja be a Buckingham palota II. Erzsébet királynő kalapjait, amelyeket a Royal Ascot Nagydíjon viselt az elmúlt öt évben. A The Queenchr(39)s Year című kiállítás kurátorai szerint a tíz fejfedő "egyszerű, kreatív és trendi". A mindössze 1,63 méter magas királynő a lóversenypályán a kalapoknak is köszönhetően tűnhetett ki a sok extravagáns fejdísz közül. Erzsébet királynő szinte minden hivatalos megjelenése alkalmával visel kalapot. A királyi fejfedőtárlat október elsejéig látható a Buckingham palotában.
Elég, ha bottal fenyegetik a tigrisemet!

Megszökött egy tigris a Dél-afrikai Köztársaságban, de gazdasszonya szerint nem kell tőle félni, elég, ha felkapunk egy botot és határozottan rászólunk a nagymacskára. Ha pedig húst adunk neki, azzal egyenesen boldoggá tehetjük. A másfél éves és csaknem másfél mázsás tigrist állatorvosi ellenőrzésre vitték egy furgonban, abból szökött meg. A hatóság nem bízik a tigris ártalmatlan voltában, és helikopterekkel is keresi az állatot, amely 40 kilométerre tűnt el Johannesburgtól, a legnagyobb dél-afrikai várostól.
Fia fogkeféjével tisztogatta a vécét

Vécépucolási családi vitában kellett rendet tennie a rendőrségnek az Egyesült Államokban. Egy 26 éves férfi feljelentette 52 esztendős anyját, amiért az ő fogkeféjével pucolta ki a vécét, majd - mint aki jól végezte dolgát - visszatette a fogkefét szokott helyére, fia poharába. A férfi ezt észrevette és annyira dühös lett, hogy a rendőrségnek tett panaszt, amely beidézte kihallgatásra a nőt. Az asszony azt hozta fel védelmére, hogy a fürdőszoba alapos sikálásra szorult, mert két hónapig elhanyagolták. Az eset Pennsylvania államban, Lower Sauconban történt.
A mosott ruhák közt bukkant kígyóra

Nemcsak tiszta ruhákat talált a mosógépében egy brit nő, hanem egy másfél méteres kígyót is. Az Anglia délnyugati részén, Exeterben élő nő éjszaka hívta a rendőrséget. A nőnek várnia kellett másnapig, amíg az egyik állatvédelmi szervezet munkatársa eltávolította az állatot a mosógép dobjából. Egyelőre kérdéses, hogyan került az észak-amerikai vörös gabonasikló az angol mosógépbe, és mindenekelőtt az rejtély, hogyan élt túl egy teljes nagymosást.
Megfejtették Ötzi, a jégember DNS-ét

Analizálják Ötzi, az 5300 éves tiroli jégember örökítőanyagát német és olasz kutatók. A tudósok mintát vettek a múmia medencecsontjából és kivonták belőle a DNS-t, amelyet szekvenciavizsgálatnak vetettek alá. A genetikai adatok kiértékelése egyelőre várat magára. Az első eredményeket és következtetéseket a múmia felfedezésének 20. évfordulója alkalmából, 2011-ben fogják nyilvánosságra hozni. A kutatók olyan kérdésekre keresik a választ, mint hogy élnek-e még valahol Ötzi leszármazottai.

Ma 2010. július 30. péntek,
Judit, Xénia napja van.
Holnap Oszkár napja lesz.

Hangos archívum

Időjárás
A változóan felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, néhol zápor, zivatar is kialakulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 fok körül alakul, este 21 fok körül várható.
napkelte: 05:23 napnyugta: 20:15

Közlekedés
Az M0-ás autóút Szeged felé tartó szakaszán a 25+200-as km-nél a külső sávban egy műszaki hibás bulgár kamion áll. Jelenleg 2 km-es a torlódás. Amennyiben tehetik, kerüljék el ezt a szakaszt.

Szigetszentmiklós város hivatalos honlapja
Zenetár
Zenetár
Hirdetés
Dalok
Infovonal: 20/95-95-107; Hirdetésfelvétel: 24/54-2310
Szavazás
Ön melyik napszakban hallgatja leginkább a Lakihegy Rádiót?

Reggel (6.00-10.00)

Napközben (10.00-15.00)

Délután (15.00-19.00)

Este (19.00 után)

Hétvégén (szombat, vasárnap)

Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztrált?
Regisztráció

Elfelejtette jelszavát?
Új jelszó kérése
Partnereink









Hirdetés

Hirdetés