Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 06. vasárnap Zakariás napja van.
Városnapok
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Dunaharaszti
2026-09-04
2026-09-06

Ebben az évben is izgalmas programok lesznek a Dunaharaszti Városnapokon. Az érdeklődőket az első őszi hétvégén, szeptember 4. és 6. között várják majd az egyes állomásokon. A rendezvénysorozat péntek este veszi kezdetét a Laffert Kúriában, ahol Tóth Gábor „Egy év képekben ” című fotókiállítását, valamint a Sárik Péter Trió és Falusi Mariann produkcióját tekintheti meg a közönség. Szombaton a Baktay téren folytatódik az ünnepség interaktív gyermekműsorral, táncválasztóval, a Civilek útja felvonulással és a Cimbali Band koncertjével, este pedig Bárány Attila és Kollár retró diszkóra invitálja a résztvevőket. Vasárnap a hagyományos futóverseny után sor kerül a lecsófőző fesztiválra a Hősök terén, ahol olyan fellépők állnak színpadra, mint a Punnany Massif zenekar és Vastag Tamás. A városnapokról további tudnivalók a település hivatalos Facebook oldalán, az eseményleírásban olvashatók.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Mammográfia
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Fedezze fel velünk a Bornegyedet - igazi borélmény Budafokon!
Budapest Bornegyedében számtalan neves pezsgőkészítő cég és borászat található. Az impozáns pincékben a borászatok mellett vendéglátóhelyek, látványos képzőművészeti és helytörténeti kiállítások is várják a látogatókat. Borkóstolók, gasztronómiai programok, vezetett pinceséták, koncertek és megannyi kulturális program részesei lehetnek a vendégeink.
Éljük át együtt a pezsgő borkalandot minden hónap első szombatján Budapest Bornegyedében, Budafokon!

Bornegyed - Budafok-Tétény

Facebook

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink