Lakihegy Rádió - Hírek: Elmaradások a magyar uniós elnökséggel kapcsolatban
Lakihegy Rádió
 
 
 
Hallgasson minket online!
Elmaradások a magyar uniós elnökséggel kapcsolatban
Elmaradások a magyar uniós elnökséggel kapcsolatban
Szinte csak a tűzoltásra marad ideje a Külügyminisztériumnak, hogy az Európai Unió 2011. január elsején kezdődő magyar soros elnökségével kapcsolatos elengedhetetlen közbeszerzéseket elvégezze, a hiányzó költségvetési lyukakat pedig betömje. Az egyik napilap szerint pedig idő szűkössége miatt például a belga elnökség idején használt honlapot örökli Magyarország. Győri Enikő, uniós ügyekben illetékes kijelölt államtitkár a lapnak azt nyilatkozta, hogy óriási a lemaradás az elnökségi honlap tekintetében: míg az elnökségi munkában Magyarország után következő lengyeleknek már működik, nekünk - az előző kabinet időszakában - egyetlen érvényesen lefuttatott közbeszerzésünk sem volt.





Ma 2010. szeptember 06. hétfő,
Zakariás napja van.
Holnap Regina napja lesz.

Hangos archívum

Időjárás
Délnyugat, nyugat felől beborul az ég, hétfőn hajnalban és reggel délnyugaton eső is előfordulhat. Napközben eleinte az ország déli és középső vidékén, majd keleten, északkeleten várható eső, zápor. A megerősödő északnyugati szél fokozatosan mérséklődik. A nappali hőmérséklet hétfőn 15 és 19 fok között várható.
napkelte: 06:12 napnyugta: 19:10

Közlekedés
Baleset történt az M5-ös autópályán a városhatár közelében - a 19-es km-nél két tehergépkocsi ütközött össze a városközpont felé vezető oldalon. A külső sávot lezárták, több km-es a torlódás a gyáli csomópont térségében.
Az M0-s autóúton az M5-ös felé a 20-as km-nél egy műszaki hibás személygépkocsi vesztegel és okoz tolódást, Győr felé pedig a 15-ös km-nél több személygépkocsi ütközött egymásnak. A sávlezárás miatt torlódás alakult ki. Legyenek türelmesek és óvatosak!

Szigetszentmiklós város hivatalos honlapja
Zenetár
Zenetár
Hirdetés
Dalok
Infovonal: 20/95-95-107; Hirdetésfelvétel: 24/54-2310
Szavazás
Ön melyik napszakban hallgatja leginkább a Lakihegy Rádiót?

Reggel (6.00-10.00)

Napközben (10.00-15.00)

Délután (15.00-19.00)

Este (19.00 után)

Hétvégén (szombat, vasárnap)

Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztrált?
Regisztráció

Elfelejtette jelszavát?
Új jelszó kérése
Partnereink










Hirdetés