Üdvözöljük a Lakihegy Rádió weboldalán!

Ma 2018. december. 19. szerda van, Viola napja.


Belföld

Részt vesz és felszólal az Európai Parlament mai plenáris vitájában a magyar kormányfő. Orbán Viktor levélben kezdeményezte ezt Jerzy Buzeknél, az Európai Parlament elnökénél, a frakciók pedig hozzájárulásukat adták a kezdeményezéshez. Az Európai Parlament szerdán a közelmúltbeli magyarországi politikai fejleményekről tart plenáris vitát. A képviselők meghallgatják az Európai Bizottság képviselőjét is.

2012, január 18 - 06:39

Jó volt a termés és a mezőgazdasági kereskedelem is pozitívan zajlott, így eredményes évet zárt a magyar mezőgazdaság. A Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára egy hévízi szakmai tanácskozáson elmondta, hogy a múlt évben átlagosan 15 százalékkal nőttek a termelői terményárak. Kardeván Endre arról is beszélt, hogy tavaly az év első 9 hónapjában 21,2 százalékkal 4,9 milliárd euróra nőtt a magyar mezőgazdaság exportja, az import ennél kisebb mértében nőtt, 3,1 milliárd euróra, így az egyenleg pozitív.

2012, január 18 - 06:38

A külügyminiszter szerint a több tízezer magyart megmentő Raoul Wallenberg egykori svéd diplomata emléke az egyik legfontosabb kapocs, amely összeköti Magyarországot és Svédországot. Martonyi János az embermentő tevékenységéről ismert egykori svéd diplomata születésének 100. évfordulója alkalmából szervezett programsorozat megnyitóján azt mondta: a vészkorszak idején a magyar állam megmérettetett, és könnyűnek találtatott, Raoul Wallenberg ugyanakkor bizonyította, hogy lehetséges embernek maradni az embertelenségben.

2012, január 18 - 06:33

Az idén 58 milliárd forint adóssága jár le a BKV-nak, és ehhez se a cég, se a főváros nem tudja előteremteni a forrást. A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a cég béreket sem tud fizetni február elején, ha nem kap ehhez támogatást. Vitézy Dávid emlékeztetett arra, hogy a BKV-nak jelentős, a múltból származó adóssága van. Mint mondta: hiába konszolidálta a céget 2002-ben a kormány, a stabilizációs intézkedések elmaradtak, így 2009-ig ismét nőtt a hiány. A működést akkor - hitelek formájában - a bankok finanszírozták, a globális hitelválság miatt azonban ez ma már nem járható út.

2012, január 18 - 06:32

Megtartotta alakuló ülését a Kínai-Magyar Üzleti Tanács Budapesten. Csányi Sándor, a tanács magyar társelnöke, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége társelnöke azt mondta: a testület vállalja, hogy a tagok jelzései alapján mindent megtesz azért, hogy ne legyenek korlátai a kapcsolatok további építésének. Az OTP elnök-vezérigazgatója példaként említette, hogy a két ország közötti állategészségügyi megállapodás hiánya akadályt jelent az élelmiszeripari együttműködésben.

2012, január 18 - 06:31

Szeptemberben indul a Diákhitel 2 elnevezésű program. A képzési célra felhasználható összeg kamata évi fix két százalék lesz. A kabinet döntését ismertetve Giró-Szász András kormányszóvivő azt mondta: a program egy szabadon felhasználható részből és egy kötött, a képzési díjra felhasználható részből áll, az utóbbi kamata lesz két százalék. A mindenkori kamatkülönbséget a költségvetés állja. Hegmanné Nemes Sára államtitkár arról beszélt, hogy a Diákhitel 1 továbbra is megmarad, az összeghatára 400 ezer forintról 500 ezerre módosul. Hangsúlyozta azt is, hogy a hiteleknél a visszafizetést nem 40, hanem 35 éves korban kötelező megkezdeni.

2012, január 18 - 06:30

Márciustól vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak azok a cégek, amelyeknek gondot okot az öt százalékos béremelés végrehajtása. A 21 milliárd forintos keretből várhatóan 450-700 ezer munkavállaló béremeléséhez járulnak hozzá a költségvetésből - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Czomba Sándor elmondta: a pályázónak vállalnia kell, hogy minden munkavállalójánál végrehajtja a bérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges emelést, valamint azt, hogy az idén nem csökkenti dolgozóinak létszámát.

2012, január 18 - 06:29

Három ügyben indít kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen az Európai Bizottság - jelentette be Strasbourgban a testület elnöke. José Manuel Barroso közölte: az eljárások a jegybanktörvényt, a bírói tevékenység felső korhatárát, valamint az adatvédelmi hatóság függetlenségét érintik. Magyarországnak a szokásosnál kevesebb ideje, egy hónapja van arra, hogy válaszoljon a bizottsági aggodalmakra. Az elnök azt is bejelentette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök jövő héten Brüsszelbe látogat. A magyar kormány tudomásul veszi a döntést - írta a kormányszóvivői iroda. A tájékoztatás szerint Magyarország célja, hogy a felvetett kérdésekre érdemi és teljes körű választ adjon, a problémás kérdésekre pedig lehetőleg a teljes jogsértési eljárás lefolytatása nélkül megoldást találjon.

2012, január 18 - 06:28

Nélkülözhetetlennek tartja a lakosság a spórolást. A legtöbben tudatosan keresik az olcsóbb vásárlási lehetőségeket - derül ki egy online felmérésből. Az 1500 megkérdezett közül minden második kifejezetten törekszik arra, hogy a hónap végén félre tudjon tenni valamennyit. Ez csak a megkérdezettek negyedének sikerül rendszeresen, 17 százalék általában az utolsó forintig elkölti a fizetését. A 60 év felettiek, valamint a férfiak tudatosabban fogják meg a pénzt, viszont általában a 30 év alattiak tudnak rendszeresen félretenni.

2012, január 17 - 19:15

Hűtlen kezelés miatt indult nyomozás a múlt év novemberében az Azori-szigeteken tartott konferencián résztvevő megyei önkormányzati elnökök ügyében. A közrádió úgy tudja: a nyomozást múlt év végén rendelték el két veszprém megyei jobbikos képviselő feljelentése nyomán. Szerintük az utazást közpénzből fizették. Az Európai Régiók Közgyűlésén tizenkét megyei önkormányzati elnök vett részt. Az európai roma stratégiáról tárgyaltak. Az utat a Magyar Önkormányzatok Szövetsége fizette, viszont a botrány kirobbanását követően a résztvevők ezt jótékonysági célra felajánlva visszafizették, csakúgy, mint a felvett napidíjakat.

2012, január 17 - 19:14

Megtört a jég. Tényfeltáró bizottság vizsgálná Schmitt Pál kisdoktori disszertációja létrejöttének körülményeit. Az egyik hetilap internetes oldalán múlt héten látott napvilágot az államfő 1992-ben írt dolgozata, amelynek nagy része kísérteties hasonlóságot mutat egy bolgár sporttörténész francia nyelvű írásának egy részletével. A legtöbb helyen a mű fordítása. A Semmelweis Egyetem rektora kedden kezdeményezte a Testnevelési és Sporttudományi Kar dékánjánál egy olyan testület létrehozását, amely a dolgozat létrejöttének körülményit vizsgálja.

2012, január 17 - 19:11

Folyamatosan egyeztet a betegszállítókkal és a mentőkkel az egészségügyi államtitkárság. A biztonságos betegszállítás fenntartása a cél. Az érdekképviseletek ugyanis hétfőn közölték: ha nem kapnak segítséget, akkor a magas üzemanyag-árak miatt kevesebb beteget tudnak elszállítani, és a szükséges karbantartásokat sem tudják elvégezni, ami végsősoron a rendszer összeomlásához vezet. Bár tavaly mintegy egymilliárddal segített a tárca, úgy tűnik ez nem elég. Ugyanis az az összeg csak a kiadások felét fedezte. Idén sürgősen 800 millióra lenne szükség. Egyelőre nem tudni honnan.

2012, január 17 - 19:07

Ókovács Szilveszter kormánybiztos szerint a közszférát érintő leépítések közepette az egyik legnagyobb vágás ez az intézményt érte. 1,7 milliárddal kell kevesebből gazdálkodniuk. A kormánybiztos szerint a mintegy 180 dolgozó elbocsájtása ellenére is van kiút az Operaház számára. Az irodai területen alig lehet már lefaragni. A magánénekeseket és a karmestereket ezentúl egy-egy évadra és produkcióra szerződtetik.

2012, január 17 - 19:01

Még a kötelezettségszegési eljárás lefolytatása előtt választ ad az Európai bizottságnak a kormány - írja keddi közleményében a kabinet szóvivői irodája. Az uniós testület néhány magyar törvény EU-s joggal való összeférhetetlensége miatt indított eljárást kedden Magyarországgal szemben. A közlemény szerint itthon is átvizsgálják a kifogásolt szabályozásokat, vagyis a jegybank és az adatvédelmi hivatal függetlenségével, valamint a bírói tevékenység felső korhatárával kapcsolatos szabályozásokat. Orbán Viktor kormányfő napirend előtt szólalhat fel az Európai Parlament szerdai ülésén.

2012, január 17 - 18:56

Az interneten mintegy hétezren szavaztak a fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményekre. A Bács Kiskun Megyei Kórház bizonyult a tavalyi év legjobbjának. 2010-ben is ők nyerték a díjat. A mostani kitüntetést kedden vehette át az intézmény képviselője. Az orvos-szakmai ellátást, az áploló- és szakszemélyzetet, az infrastruktúrát, az ellátást, valamint a tisztaságot és a környezetet értékelték az internetezők.

2012, január 17 - 18:50