Üdvözöljük a Lakihegy Rádió weboldalán!

Ma 2017. november. 20. hétfõ van, Jolán napja.


Belföld

A rendszerváltás óta jelentős átrendeződés ment végbe az iskolák rangsorában. Nemrég a korábbiakhoz képest új szempontokat is figyelembe vevő felmérés készült, mely könyv és magazin formában is megjelent. Ebben figyelembe vették az iskolák tanulmányi eredményeit, kompetencia vizsgálati és érettségi eredményeit, a diákjainak tanulmányi versenyeken nyújtott teljesítményét is. Emellett tekintettel voltak az intézmények tanulmányi és kényelmi szolgáltatásaira is: megnézték például, hogy adott iskolában milyen szakkörök működnek, milyen a nyelvoktatás, hányféle sportfoglalkozás van, hány kötetes a könyvtár, milyenek a tantermek, van-e kollégium vagy éppen csocsóasztal a gyerekeknek.

2012, január 12 - 16:17

Január elsejétől az állatvédelmi törvény módosításával lehetővé vált a települések számára az ebrendészeti hozzájárulás, közismert nevén az ebadó kivetése. A törvény szerint az önkormányzatok háromévente kötelesek összeírni a településen fellelhető ebeket, és utánuk a tulajdonosokra adót vethetnek ki. Kivételt képeznek a fajtatiszta, törzskönyvezett őshonos magyar fajták, a munkakutyák, a terápiás kutyák, valamint a menhelyekről, sintértelepekről örökbefogadott és ivartalanított kutyák. Az ebadó évente legfeljebb 6000 forint, a veszélyes ebek után pedig évi 20 ezer forint lehet, a bevételt az önkormányzatok kötelesek ebrendészeti telepek fenntartására, állatvédelmi szervezetek támogatására fordítani.

2012, január 12 - 15:22

Több mint kétszázezer állampolgársági kérelem érkezett a tavalyi esztendőben és a kérelmet benyújtók közül mintegy 103 ezren immár magyar állampolgárok - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A kereszténydemokrata miniszterelnök-helyettes az előző év adatait összegezve elmondta, hogy az eljárások során 95.322 névmódosítás is történt, ami több mint 1,5 millió iratmellékletet jelent.

2012, január 12 - 15:15

Félmillió forintot ajánlott fel a rendőrség annak, aki információval tud szolgálni egy pécsi rablással kapcsolatban. Az eset még december 8-án történt, de csak most hozták nyilvánosságra. Egy ismeretlen férfi a Sánc és a Klimó György utca kereszteződésében parkoló autó bal hátsó ajtaját kinyitotta és lefújta gázspray-vel az elöl ülőket. Majd a hátsó ülésről elvett egy laptop táskát, amiben 22 millió forint volt. A rendőrség egy 20 és 40 év közötti 170-180 centiméter magas férfit keres.

2012, január 12 - 13:01

Meghalt az a kisvárdai idős asszony, akit füstmérgezés miatt tegnap délután szállítottak kórházba. Információk szerint a vegyes tüzelésű kályhából kipattanó szikra gyújtotta meg a tűzifát a kazánhelyiségben és a füst átterjedt a ház többi részébe is. A mentők újraélesztették a 78 éves asszonyt, de ma reggel a kórházban meghalt.

2012, január 12 - 11:24

Az üzemanyag árának drasztikus emelkedésével a csalók is megjelentek. A Mátészalkai Rendőrkapitányság több eljárást is folytat ismeretlen tettesek ellen, akik a Mol Zrt. munkatársainak adták ki magukat és kedvezményes árú üzemanyagot kínáltak. A csalók azokat keresték, akiknek tehergépkocsijuk, vagy mezőgazdasági járművük van. A pénzt előre kérték és hamis számlát adtak. Az üzemanyagot persze nem kapták meg a sértettek.

2012, január 12 - 11:24

Több mint hatezer embernek mondanak fel a közigazgatásban. Ezt a döntését a kormány az idei költségvetési hiánycél teljesítésével, valamint a hatékonyan működő állami kialakításával indokolja. Összesen 6369 embernek szűnik meg a munkája a minisztériumoknál és azok háttérintézményeinél. A legtöbb embert, szám szerint 2826-ot a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól küldenek el.

2012, január 12 - 10:27

Nem tudják kifizetni számláikat az állami tulajdonú kórházak. Azok vezetését ugyanis a kereskedelmi bankoktól 2012-től az államkincstár vette át. Az érintett kórházakban azonban még nem telepítették a felek között közvetlen kapcsolatot biztosító terminálokat. Erre még néhány hetet várni kell - közölte az Egészségügyért Felelős Államtitkárság. Ez a dolgozói béreket nem érinti, de minden egyéb számla áll.

2012, január 12 - 09:35

Gyulafirátót szakítana Veszprémmel. A 3500 fős település egykor önálló volt, ma azonban Veszprémhez tartozik. A Gyulafirátótiak azonban sokallják a január elsején bevezetett telekadót. A településen élők arra kérték a részönkormányzat vezetőjét, hogy falufórumon vitathassák meg a kérdést.

2012, január 12 - 09:22

Csaknem tucatnyi kérdésben lesz népszavazás Esztergomban. A kezdeményezések között szerepel egyebek mellett, hogy a képviselő-testület módosítsa a hulladékgyűjtésről szóló rendeletet, nyílt közbeszerzési pályázatot írjon ki a temetkezés, a parkolás, a hirdetésszervezés, a közétkeztetés, valamint az élményfürdő üzemeltetésére. Összesen 11 kérdésről kell népszavazást kiírni.

2012, január 12 - 09:22

Jelentős veszteséget könyvelhetnek el a kereskedők és az importőrök is a magyarországi fehérárupiacon a forint gyengülése miatt. A kereskedőket a megemelkedett bérleti díjak, míg a forgalmazókat pedig az alacsonyan tartott árak terhelik. Így minden bizonnyal 2012 sem lesz jó év a magyarországi elektronikai kereskedelemben.

2012, január 12 - 08:33

Toroczkai László a felelős a 2006-os őszi MTV-ostrom során keletkezett károkért. Így döntött a Kúria. A BRFK indította a kártérítési pert, mert szerintük Toroczkai szervezte a Szabadság téri eseményeket. A Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszéde miatt tüntetők betörtek a tévészékházba, az épület előtt pedig több autót is felgyújtottak, felborítottak. 191 rendőr sérült meg, 21-en súlyosan és több mint 70 millió forintos kár keletkezett a rendőrségi eszközökben, a Magyar Televíziót pedig 29 millió forintos kár érte. A kártérítés összegéről a Fővárosi Törvényszék hoz majd döntést.

2012, január 12 - 08:32

Két hetet adott a főpolgármester a BKV-ügy rendezésére. Tarlós István bízik benne, hogy felgyorsulnak a tárgyalások, melyek célja a vállalat megmentése. Erre Tarlós január 25-ig vár. Azért eddig, mert 27-én jár le a BKV csaknem 9 milliárd forintos hitele. Ezt pedig - ha a kormány nem vállalja át - csak akkor tudják rendezni, hogyha a 25-i közgyűlésen döntést hoznak benyújtott válságtervről, amely forrásokat szabadítana fel az önkormányzatnál.

2012, január 12 - 08:31

A Kossuth-díjas színművészt, a Nemzet Színészét, a Nemzeti Színház társulatának tagját a Farkasréti temetőben szerda délután kísérték utolsó útjára. Garas Dezsőt a Nemzeti Színház társulatának nevében Alföldi Róbert igazgató búcsúztatta, emlékét megidézte Törőcsik Mari színművész és Sándor Pál filmrendező is. Réthelyi Miklós, nemzeti erőforrás miniszter pedig a színész ravatalánál azt mondta: Garas Dezső már életében halhatatlanná vált.

2012, január 11 - 18:02

A Nemzetközi Valutaalap és az amerikai külügy vezetőivel tárgyalt kedden és szerdán Fellegi Tamás. A tárca nélküli miniszter legmagasabb szintű tárgyalópartnere eddig David Lipton, az IMF második számú vezetője volt. Orbán Viktor miniszterelnök megbízottja érdemi tájékoztatást azonban csak az IMF vezérigazgatójával, Christine Lagarde-dal tervezett csütörtöki találkozója utánra ígért.

2012, január 11 - 17:54