Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 28. csütörtök Hajnalka napja van.
Virágos zsűri
Elválasztó
Hírek » Százhalombatta » Virágos zsűri
Elválasztó

Zsűrizték Százhalombattát. 

A Virágos Magyarországért verseny döntnökei látogattak el a városba és nézték meg az intézményeket, településrészeket. Sinka László, alpolgármester azt mondta, a város minden részén bőven van mit megmutatni, hiszen sok szép és igényes közösségi teret alakítottak ki, a virágosítás már régi hagyomány a városban, mint ahogy az is, hogy húszezer tő virágot osztanak ki a lakosoknak. Az alpolgármester azt mondta, sokan ezeket közterületre ültették el, így még szebb lett a városkép. Vozárné Ragó Ildikó, a Magyar Önkormányzati Főkertész Szövetség elnökségi tagja pedig hozzátette, fontos, hogy egy település szép legyen, de nemcsak azt veszik figyelembe a zsűrizéskor, hogy mennyi virág van a köztereken. Az is lényeges, hogy a lakosok ne csak élni szeressenek a városukban, hanem tenni is szeressenek érte. 
 
 
Kép forrása: Pap Miklós

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

ÁLOMFÜRDŐSZOBA ÁLOMÁRON!

Csempék és padlólapok már 1500 Ft-tól,

Laminált padló már 2990 Ft-tól,

Zuhanytálca már 5000 Ft-tól.

Pontos részletek a www.kiarusitas.info

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink