Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 28. csütörtök Hajnalka napja van.
Véleménycsere
Elválasztó
Hírek » Tököl » Véleménycsere
Elválasztó

Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumot tartottak.

Az évente megrendezett találkozó célja az önkormányzatok, civil közösségek, és egyházak véleménycseréje a kapitányság munkájáról. A fórumot Dr. Fekete Csaba rendőr dandártábornok, rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes és Király András rendőr alezredes, a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság vezetője nyitotta meg. Király András kitekintéssel kezdte beszámolóját, melyből kiderült, hogy a 10 ezer főre jutó bűncselekmények számában az országos átlag alatt van a kapitányság. A kapitány kiemelte, hogy a tököli számban benne vannak a BV Intézetben elkövetett bűncselekmények is. Ezek nélkül a város közbiztonsági mutatói igen kedvezőek. Tököl az egyik legbiztonságosabb város a 10 ezer lakos fölötti Pest megyei települések között. Szó esett a lakosság szubjektív biztonságérzetéről, melyet a jelenlévő önkormányzati tisztségviselők, iskolaigazgatók, közösségvezetők is javulónak ítéltek. Dr. Fekete Csaba rendőrfőkapitány-helyettes összegezte a fórumon elhangzottakat és a javuló folyamat korlátaira is felhívta a figyelmet. A közlekedésbiztonság javulását az egyre növekvő forgalom és a folyamatos útjavítások miatt csak türelemmel, toleranciával, a körültekintő szervezettséggel látja biztosíthatónak.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Delikát Húsáruház és Pecsenyéző Szigetszentmiklós Gyártelepen (a Lordok háza oldalában) található. Tulajdonosa nagy odafigyeléssel és munkával egy már meglévő üzletet próbált európai színvonalúvá és moderné varázsolni mindezt úgy, hogy csak és kizárólag prémium minőségű termékekkel , friss magyar termelői húsokkal tudjon szolgálni vásárlóinak.A hozzánk érkezőket egy patinásan felújított épület, valamint egy ízlésesen berendezett üzlettér fogad, előzékeny és udvarias kiszolgálással.

Húsáruk tekintetében is teljes a palettánk, kizárólag friss Magyar termelői húsokat forgalmazunk. Sertés, marha, birka és egyes baromfi húsokon kívül széles választékú friss hentesáruval várjuk vevőinket. Boltunkban hagyományos érlelésű és füstölésű kézműves termékek mellett delikát termékek, tej termékek és pecsenye ételek is találhatók. Pecsenyézőnkben minden nap friss sültekkel, hurkával, kolbásszal, salátákkal, desszertekkel, üdítőkkel, kávéval, hideg és meleg szendvicsekkel és reggelivel várjuk minden kedves vásárlónkat!

Lépést tartunk a technika fejlődésével is, ezért aktuális igényét, rendelését leadhatja nálunk telefonon!

https://delikathusaruhaz.hu/

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink