Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 29. péntek Gedeon napja van.
Van visszaút
Elválasztó
Hírek » Külföld » Van visszaút
Elválasztó

Még visszafordítható a Brexit. 

Jelentette ki az Európai Tanács elnöke kedden Strasbourgban. Donald Tusk hangsúlyozta, az Európai Unió kapui továbbra is nyitva állnak az Egyesült Királyság előtt, ha a szigetország felülvizsgálná a kilépésről szóló korábbi döntését. Tusk az Európai Parlament plenáris ülésén a britek Brexit-ügyi miniszterének szavait idézve azt mondta, ha egy demokráciának nincs lehetősége arra, hogy meggondolja magát, akkor már nem demokrácia. Hozzátette, hogy Európa szíve mindig nyitva áll nagy-Birtannia előtt, de nyomatékosította azt is, ha London ragaszkodik a kiváláshoz, akkor az minden negatív következményével együtt jövő év márciusában valósággá válik. 
 
 
Kép forrása: The Times

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink