Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. április 20. szombat Konrád, Tivadar napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: SzigetSzelet ismétlés Lakihegy Rádió
Újabb járdák épülhetnek
Elválasztó
Hírek » Tököl » Újabb járdák épülhetnek
Elválasztó

Sikeres pályázat után kezdődhet a munka. 

Sikeresen pályázott, így folytathatja a járdaépítési programját Tököl Város Önkormányzata. A Belügyminisztérium támogatta a település elképzeléseit és a költségek kétharmadával, közel 30 millió forinttal segíti a tervek megvalósítását. Tököl korábban is sikeres volt ebben a tekintetben, hiszen az elmúlt években több alkalommal is eredményesen vett részt járdaépítések segítését célzó pályázaton. Így újulhatott meg Kölcsey, az Iskola, a Duna és a Mester utca is, amelyekben a járda mellett az utakat is újra burkolhatták. A folytatásban a Fő utca kap új járdát a lakóteleptől egészen az önkormányzatig, ezt követi majd József Attila utca, amelynek több szakaszán is felújítási munkálatok indulhatnak el hamarosan. Hoffman Pál polgármester a Lakihegy Rádiónak elmondta: a közbeszerzési eljárás lefolytatása után, akár már jövőre elkezdődhet a kivitelezés. 

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Nem kell Olaszországig menned a hamisítatlan itáliai ízekért!

Kóstold meg Te is az ételeiket, házhozszállítással vagy elvitellel!  

facebook.com/MisiKemencéjePizza

https://misikemenceje.hu/

Márkafüggetlen szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink