Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 28. csütörtök Hajnalka napja van.
Teljesültek a feltételek
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Teljesültek a feltételek
Elválasztó

Még a héten aláírja a szerződést a szigetszentmiklósi önkormányzat.

A szerdai taggyűlésen ugyanis, a 11 település, köztük Szigetszentmiklós is belépett a ceglédi ÖKOVÍZ Kft-be, így most már az önkormányzat is tulajdonrésszel rendelkezik. Az ÖKOVÍZ Kft-hez való csatlakozással a települések teljesítették azt az "elvárást", mely szerint 2012. június 30-áig, egy egységes rendszerbe vonják össze a már meglévő szolgáltatókat, illetve elérjék az 50 ezres fogyasztóegységet. Varjú Tamás, az ÖKÖVÍZ Kft. ügyvezetője rádiónknak elmondta: a csatlakozás több előnnyel is jár az önkormányzatok számára. Varjú Tamás hozzátette: július 15-éig még csatlakozhatnak települések, amivel már elérnék, illetve túlszárnyalnák a 150 ezres fogyasztóegységet, melyet a törvény szerint 2016-ig kell teljesíteniük a szolgáltatóknak.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink