Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 29. péntek Gedeon napja van.
Táborok pályázati támogatással
Elválasztó
Hírek » Tököl » Táborok pályázati támogatással
Elválasztó

Sok gyerek nyaralhatott ingyen. 

Sikeresen pályázott a tököli Önkormányzat, így ingyenes táborozási lehetőséget biztosít a városban élő óvodás gyermekek számára. A település háromféle tematikus program megvalósítását tudta segíteni a befolyt összegből, így néptánc, kézműves és képességfejlesztő zenekari táborba vágyó gyermekek számára biztosították az ingyenes lehetőséget. A programokat a parkerdőben, illetve a művelődési házban valósították meg az események szervezői, akik arra törekedtek, hogy egész nyáron biztosítani tudják a gyermekek számára a programokat, így a júniusi valamint júliusi néptánc és a kézműves táborok után a zenekari foglalkozásokat augusztusban bonyolítják majd le. A pályázati forrásoknak köszönhetően már a jövő év nyarának programjait is elkezdhették szervezni, így az már most kiderült, hogy mindhárom programot megismétlik egy év múlva is, a tervek szerint nem is napközis, hanem bentlakásos rendszerben.

Fotó: Tököl: tények, közügyek / Facebook

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

Szigethalmon várja kistestű és nagytestű kutyusokat a Szimona kutyakozmetika teljes körű kozmetikára, és ultrahangos (altatás nélküli) fogkőeltávolításra.

Kutyusok mellett cicák és nyuszik teljes körű kozmetikáját is vállalják.

Cím: 2315 Szigethalom Tompa Mihály u. 1.

Honlap: https://akutyakozmetikus.hu/

Szimona kutyakozmetika...ahol a varázslat születik.

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink