Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. április 19. péntek Emma napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Szent Anna napi Búcsú
Elválasztó
Hírek » Taksony » Szent Anna napi Búcsú
Elválasztó

Búcsút rendeznek. 

A Keresztény Értelmiségek Szövetségének taksonyi csoportja idén is megszervezi a helyi templom védőszentjének névnapjához kapcsolódó hagyományos programját, a Szent Anna napi Búcsút. A 3 napos rendezvény július 28-án, szombat délután 16 órakor veszi kezdetét a Fő téren, ahol zenekari kísérettel vonul fel az ünneplő közösség. Az első nap programjaiban a hagyományoké a főszerep. Fellépnek taksonyi tánccsoportok, a dunaharaszti "Lustige Schwaben" tánccsoport, majd a Heimatklang zenekar. A vasárnap a gyerekekről szól, a Kratelly Duó zenebohócai szórakoztatják a legkisebbeket. A közönség ezt követően Tolvai Reni, Proksa Zoltán, McHawer és a Tekknő, majd a Fáraó együttes koncertjét hallhatja. A program hétfőn Láng András atya hálaadó ünnepi szentmiséjével kezdődik. A délután folyamán pedig további fellépők színesítik a többnapos program kínálatát.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink