Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. április 16. kedd Csongor napja van.
Szankciók lesznek, nem háború
Elválasztó
Hírek » Külföld » Szankciók lesznek, nem háború
Elválasztó

Nem lesz háború a Koreai-félszigeten. 

A dél-koreai elnök elutasította ennek még a lehetőségét is és azt mondta, az Egyesült Államok beleegyezett, hogy Szöul hozzájárulása nélkül nem indít katonai akciót Észak-Korea ellen. Mun Dzse In emellett fontoóra venné, hogy különmegbízottat küldjön északi szomszédjába, annak érdekében, hogy újraindítsa a párbeszédet, ha a kommunista rezsim felhagy a rakéta- és nukleáris tesztjeivel. Hozzátette, Washington és Szöul szoros kapcsolatban áll egymással az észak-koreai nukleáris fenyegetés miatt és közös vélemény, hogy tárgyalóasztalhoz kell kényszeríteni a rezsim vezetését, de ezt csak szankciókkal lehet elérni. Dél-Korea elnöke szerint az, hogy Donald Trump nemrég “tűzzel és haraggal” fenyegette meg Phenjant, nem feltétlenül annak a jele, hogy az amerikai elnök katonai megoldást alkalmazna. 
 
 
Kép forrása: Index.hu

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Delikát Húsáruház és Pecsenyéző Szigetszentmiklós Gyártelepen (a Lordok háza oldalában) található. Tulajdonosa nagy odafigyeléssel és munkával egy már meglévő üzletet próbált európai színvonalúvá és moderné varázsolni mindezt úgy, hogy csak és kizárólag prémium minőségű termékekkel , friss magyar termelői húsokkal tudjon szolgálni vásárlóinak.A hozzánk érkezőket egy patinásan felújított épület, valamint egy ízlésesen berendezett üzlettér fogad, előzékeny és udvarias kiszolgálással.

Húsáruk tekintetében is teljes a palettánk, kizárólag friss Magyar termelői húsokat forgalmazunk. Sertés, marha, birka és egyes baromfi húsokon kívül széles választékú friss hentesáruval várjuk vevőinket. Boltunkban hagyományos érlelésű és füstölésű kézműves termékek mellett delikát termékek, tej termékek és pecsenye ételek is találhatók. Pecsenyézőnkben minden nap friss sültekkel, hurkával, kolbásszal, salátákkal, desszertekkel, üdítőkkel, kávéval, hideg és meleg szendvicsekkel és reggelivel várjuk minden kedves vásárlónkat!

Lépést tartunk a technika fejlődésével is, ezért aktuális igényét, rendelését leadhatja nálunk telefonon!

https://delikathusaruhaz.hu/

Márkafüggetlen szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink