Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 28. csütörtök Hajnalka napja van.
Ricciardo a befutó
Elválasztó
Hírek » Sport » Ricciardo a befutó
Elválasztó

A Lakihegy Rádió sporthírei röviden.

Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a vasárnapi, kaotikus Forma-1-es Azeri Nagydíjat, amelyen a világbajnoki pontversenyben vezető Sebastian Vettel (Ferrari) negyedik, legnagyobb riválisa, Lewis Hamilton (Mercedes) pedig ötödik lett. A 27 éves Ricciardónak ez volt az idei első, pályafutása során pedig az ötödik futamgyőzelme. Mögötte Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője végzett a második, a Williams kanadai újonca, Lance Stroll pedig a harmadik helyen. A vb két hét múlva, az Osztrák Nagydíjjal folytatódik.
Michelisz Norbert nyerte a túraautó-világbajnokság (WTCC) portugáliai futamának második, főversenyét Vila Realban. A magyar versenyző azt követően, hogy szombaton pályacsúccsal végzett az élen az időmérőn, a vasárnapi első versenyen a tizedik helyről három helyet lépett előre, míg a második futamon már a pole pozícióból rajtolva nem tudták megelőzni. A Honda gyári csapatának pilótája pályafutása hatodik futamgyőzelmét aratta a WTCC-ben. Sikerével Michelisz 138 ponttal az összetett negyedik helyén áll, hátrányát 27 pontra csökkentette az éllovassal szemben.
A magyar válogatott megnyerte az atlétikai csapat Európa-bajnokság 2. ligáját, így a következő Eb-n már a második vonalnak számító 1. ligában állhat majd rajthoz. A magyar csapat szombaton megszerzett előnyét a zárónapon tovább növelte és magabiztosan végzett a 12 csapatos tel-avivi csoport élén. A két nap során nyolc győzelmet, kilenc második és hat harmadik helyezést gyűjtöttek a magyar atléták.
Negyedik lett a zágrábi strandkézilabda Európa-bajnokságon a magyar férfi válogatott, miután a bronzmérkőzésen 2-0-ra kikapott a házigazda horvátoktól. Korábban a nőknél a Zágrábba címvédőként érkezett magyar válogatott tizedikként zárt.
A spanyol válogatott nyerte meg a Csehországban rendezett női kosárlabda Európa-bajnokságot, miután a vasárnap esti, prágai döntőben magabiztosan, 71-55-re legyőzte a francia csapatot.
kép: abc.net.au

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Szigethalmon várja kistestű és nagytestű kutyusokat a Szimona kutyakozmetika teljes körű kozmetikára, és ultrahangos (altatás nélküli) fogkőeltávolításra.

Kutyusok mellett cicák és nyuszik teljes körű kozmetikáját is vállalják.

Cím: 2315 Szigethalom Tompa Mihály u. 1.

Honlap: https://akutyakozmetikus.hu/

Szimona kutyakozmetika...ahol a varázslat születik.

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Nem kell Olaszországig menned a hamisítatlan itáliai ízekért!

Kóstold meg Te is az ételeiket, házhozszállítással vagy elvitellel!  

facebook.com/MisiKemencéjePizza

https://misikemenceje.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink