Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. április 20. szombat Konrád, Tivadar napja van.
Pályázat gépészeti felújításra
Elválasztó
Hírek » Tököl » Pályázat gépészeti felújításra
Elválasztó

Újabb beruházás a tököli szennyvíztisztító telepen.

Konzorciumi megállapodás született a kétszintes előülepítő gépészeti felújítására. A Fővárosi Vízművek Zrt, Tököl, Halásztelek, és Szigethalom Önkormányzata korábban pályázatot nyújtott be az Innovációs és Technológiai Minisztérium által a Vízközművek Állami Rekonstrukciós Alapjából nyújtott támogatásra. Ennek célja, hogy a 2019 és 2033 között benyújtott, Gördülő Fejlesztési Tervben rögzített rekonstrukciók megvalósuljanak, és javuljon a vízi közmű rendszerek műszaki állapota. A pályázat teljes költsége 30% önrészből, azaz legalább 10 millió forintból, és legfeljebb 70 % vissza nem térítendő támogatásból, vagyis legfeljebb 100 millió forintból áll. A három település jóváhagyásával a Fővárosi Vízművek benyújtotta a 20 millió forint értékű pályázatot, úgy, hogy vállalja a pályázati önerő teljes költségét, vagyis 10 millió forintot.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Nagy tavaszi térkővásár egész márciusban a Witzing Tüzépkerben!

Ismerős márkák, varázslatos kínálat, mesebeli árak: Kedvező árú térkövek már 3490.-Ft -tól!

Viastein, Leier, Semmelrock, Beton+, SW, Molnárbeton és Barabás téglakő márkákból válogathatsz, most hihetetlen árakon!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink