Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. április 19. péntek Emma napja van.
Összefogást sürgettek
Elválasztó
Hírek » Belföld » Összefogást sürgettek
Elválasztó

Egységes ellenzéki összefogást, civil szerveződést, azonnali közös cselekvést sürgettek a tüntetők.

Ma is több tízezren vonultak utcára Budapesten. A kormányellenes tüntetésre érkezők az Országház elől vonultak az Erzsébet híd pesti hídfőjéhez. A tömeg a Kossuth Lajos utcát több mint fél kilométer hosszan töltötte meg az Astoriáig. A szónokok egyebek mellett arról beszéltek, hogy a kormány ellenségeket keres kormányzás helyett, de az egymás közti ellentéteket félre kell tenni. A kormány civil szervezetekkel kapcsolatos politikáját is bírálták, megjegyezve, hogy épp a civilek teszik élhetőbbé az országot. Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere bírálta a kormány eddigi politikáját, de az ellenzéket is, majd az ellenzék összefogását sürgette és egy új ellenzék építéséről beszélt. Azt mondta, harcolni fognak, mert szerinte a jelenlegi rendszer nem demokrácia, azt a félelem tartja össze, ezért ki kell állni egymásért. Bejelentették, hogy jövő héten vidékre szerveznek tüntetéseket, május 8-án, az Országgyűlés alakuló ülésének napján a Parlament elé vonulnak.
kép: 24.hu

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink