Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 29. péntek Gedeon napja van.
Obama szerint el kell utasítani
Elválasztó
Hírek » Külföld » Obama szerint el kell utasítani
Elválasztó

Az új egészségbiztosítási törvény elutasítására bíztatta a politikusokat az Egyesült Államok egykori elnöke. 

Barack Obama a bostoni Kennedy Könyvtár ünnepségén mondott beszédet azután, hogy átvette a John F. Kennedyről elnevezett Bátorság-díjat. Mint mondta, bízik benne, hogy a kongresszus tagjai felismerik, bátorság kell ahhoz, hogy az elesetteket, a betegeket és az erőtleneket segítsék. Hozzátette, hogy amikor 2010-ben elfogadták az Obamacare-nek elnevezett egészségbiztosítási törvényt, akkor több mint húszmillió amerikainak tették lehetővé, hogy megfizethető egészségbiztosításhoz jusson. Obama ezért arra bíztatta a törvényhozókat, hogy még egyszer vizsgálják meg az új törvényt és mondják ki az igazságot akkor is, ha az nem felel meg pártjuk álláspontjának. 
 
 
Kép forrása: NBC News

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Nagy tavaszi térkővásár egész márciusban a Witzing Tüzépkerben!

Ismerős márkák, varázslatos kínálat, mesebeli árak: Kedvező árú térkövek már 3490.-Ft -tól!

Viastein, Leier, Semmelrock, Beton+, SW, Molnárbeton és Barabás téglakő márkákból válogathatsz, most hihetetlen árakon!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink