Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 28. csütörtök Hajnalka napja van.
Nem kell a balhé
Elválasztó
Hírek » Sport » Nem kell a balhé
Elválasztó

A Lakihegy Rádió sporthírei röviden.

Utolsó idei bajnoki mérkőzésére készül szombaton a Szigetszentmiklósi TK labdarúgó csapata. A tavaszról előrehozott tizennyolcadik fordulóban az SzTK a Mórahalom otthonába látogat 13 órától. Augusztusban a két gárda mérkőzését 2-0-ra a miklósiak nyerték. Csurka Zoltán vezetőedző szerint ez egy teljesen más találkozó lesz, hiszen mindkét csapat jobb lett azóta. 
Nem kell a balhé.  Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter mai sajtótájékoztatóján kérdésre arról is beszámolt, hogy a úszószövetségi elnök, Gyárfás Tamás lemondását a kormány nem tekint személyi ügyként, a cél, hogy a jövő évi világbajnokság minél sikeresebb legyen. Mint fogalmazott, a balhé nem kedvez a fejlesztéseknek és hátrányosan befolyásolhatja az egyéni teljesítményeket is. 
Lerakták az új diósgyőri stadion alapkövét. A multifunkcionális aréna csaknem 15 ezer férőhelyes lesz és 10,9 milliárd forintból épül meg 2018-ig. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere az eseményen azt mondta, korszakos jelentőségű sportfejlesztések zajlanak a városban. A DVTK új stadionja fedett lelátójú, az Európai Labdarúgó Szövetség előírásainak megfelelő, nemzetközi mérkőzések megrendezésére is alkalmas aréna lesz.  
 
Kép forrása: mti.hu

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Nem kell Olaszországig menned a hamisítatlan itáliai ízekért!

Kóstold meg Te is az ételeiket, házhozszállítással vagy elvitellel!  

facebook.com/MisiKemencéjePizza

https://misikemenceje.hu/

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink