Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. április 20. szombat Konrád, Tivadar napja van.
Mozgással a felnövekvő nemzedékért
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Mozgással a felnövekvő nemzedékért
Elválasztó

Mozgásszervi szűrésen mérik fel az óvodások állapotát.

Az Egészséges Városok Szigetszentmiklósi Közalapítvány kezdeményezésére és finanszírozásában az idén ősszel immár negyedik alkalommal zajlanak az ingyenes játékos mozgásszervi szűrések. Az idei évben is közel 500 gyermek vesz részt a programban a város óvodáiból. Papp István, az alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy a pedagógusok és szülők egyaránt örülnek a lehetőségnek. Az óvodapedagósusok nagyon hasznosnak tartják a szűrést, mivel az intézménybe látogató gyógytornász szakember azonnal válaszol a felvetődő kérdésekre. Segíti a problémák megelőzését, hogy a nevelési év elején történik a vizsgálat, így a korrekcióra több hónap áll rendelkezésre. A szülők tájékoztatásával és megfelelő szakemberhez irányításával, a gyerekek az iskolát már megerősített láb- és hátizomzattal kezdhetik. A tapasztalatok szerint a szűrési eredmények egyre jobbak. Ennek az is oka, hogy az alapítvány gyakorlatokat tartalmazó kiadvánnyal segíti a szülők és óvónők munkáját - tette hozzá Papp István.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink