Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. április 18. csütörtök Andrea napja van.
Minden adott a sikerhez
Elválasztó
Hírek » Sport » Minden adott a sikerhez
Elválasztó

A Lakihegy Rádió sporthírei röviden.

Seszták Miklós szerint a szervezők mindent biztosítanak, hogy tökéletes legyen a pénteken kezdődő magyarországi vizes világbajnokság. A világesemény keddi sajtótájékoztatóján a nemzeti fejlesztési miniszter, egyben a szervezőbizottság elnöke emlékeztetett rá, hogy példa nélküli gyorsasággal kellett felkészülniük a rendezésre, mert az eredeti házigazda, Mexikó visszalépett. Elmondta, hogy a vb költsége 46,4 milliárd forint, ezen kívül összesen valamivel több mint 84 milliárd összegben valósítottak meg tartós fejlesztéseket Budapesten és a Balatonnál.
Gálfi Dalma szettelőnyről kikapott, így a nyitókörben búcsúzott a 100 ezer dollár összdíjazású budapesti női salakpályás tenisztorna keddi játéknapján. A világranglistán 140. játékos rövidítésben megnyerte az első játszmát Katerina Kozlova ellen, ám a folytatásban az ukrán játékos megfordította az összecsapást, és magabiztosan győzött. A 32-es főtáblán alanyi jogon szereplő Gálfi mellett Stollár Fanny, szabadkártyával pedig Bukta Ágnes és Udvardy Panna indult. Közülük Bukta már hétfőn, míg Stollár kedden délelőtt búcsúzott.
Doppingvétség miatt kapott kétéves eltiltást Sincki Ádám uszonyosúszó, ezért nem versenyezhet a jövő csütörtökön rajtoló lengyelországi Világjátékokon. A versenyző szerint súlyos vállsérülése gyorsabb helyrehozatala érdekében kerülhetett olyan szer a szervezetébe, amit a májusi doppingvizsgálat kimutatott. Ezért a búvárszövetség fegyelmit indított és kétéves eltiltást kapott az éremesélyes sportoló. Egyébként a szövetség szerint is gondatlanság okozta a hibát.  A Világjátékokon 13 sportágban 60 magyar indul a Lengyelországban július 20. és 30. között sorra kerülő eseményen. A sportolók ünnepélyes fogadalomtétele csütörtökön lesz.
kép: nemzetisport.hu

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Delikát Húsáruház és Pecsenyéző Szigetszentmiklós Gyártelepen (a Lordok háza oldalában) található. Tulajdonosa nagy odafigyeléssel és munkával egy már meglévő üzletet próbált európai színvonalúvá és moderné varázsolni mindezt úgy, hogy csak és kizárólag prémium minőségű termékekkel , friss magyar termelői húsokkal tudjon szolgálni vásárlóinak.A hozzánk érkezőket egy patinásan felújított épület, valamint egy ízlésesen berendezett üzlettér fogad, előzékeny és udvarias kiszolgálással.

Húsáruk tekintetében is teljes a palettánk, kizárólag friss Magyar termelői húsokat forgalmazunk. Sertés, marha, birka és egyes baromfi húsokon kívül széles választékú friss hentesáruval várjuk vevőinket. Boltunkban hagyományos érlelésű és füstölésű kézműves termékek mellett delikát termékek, tej termékek és pecsenye ételek is találhatók. Pecsenyézőnkben minden nap friss sültekkel, hurkával, kolbásszal, salátákkal, desszertekkel, üdítőkkel, kávéval, hideg és meleg szendvicsekkel és reggelivel várjuk minden kedves vásárlónkat!

Lépést tartunk a technika fejlődésével is, ezért aktuális igényét, rendelését leadhatja nálunk telefonon!

https://delikathusaruhaz.hu/

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink