Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 28. csütörtök Hajnalka napja van.
Még a polgármester is tesz fogadalmat
Elválasztó
Hírek » Ercsi » Még a polgármester is tesz fogadalmat
Elválasztó

Természetesen a város szerepel a középpontban. 

Bizakodva várja az új esztendőt Szabó Tamás, Ercsi város polgármestere. A település vezetője újévi köszöntőjében kiemelte, hogy sok minden történt 2019-ben a településen, de a pályázatok megvalósulása még nem teljes, így az új esztendőben is sok feladat vár a képviselő-testületre és az önkormányzatra. A város vezetője elmondta, hogy Ercsi fejlődése töretlen marad, sőt reményei szerint az eddiginél is gyorsabb és látványosabb lesz. Emellett az is célja a város vezetőjének, hogy a város közössége is épüjön, erősödjön a helyiek közötti összefogás. Szabó Tamás hozzátette, hogy a fogadalmak időszakában a maga részéről a jövő évben még többet szeretne tenni a városért.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

ÁLOMFÜRDŐSZOBA ÁLOMÁRON!

Csempék és padlólapok már 1500 Ft-tól,

Laminált padló már 2990 Ft-tól,

Zuhanytálca már 5000 Ft-tól.

Pontos részletek a www.kiarusitas.info

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink