Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. április 19. péntek Emma napja van.
Még nem zavarják a forgalmat
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Még nem zavarják a forgalmat
Elválasztó

Hamarosan véglegesítik a Csepeli út felújításának pontos ütemezését. 

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Pest Megyei Igazgatóságának vezetője arról tájékoztatta a Lakihegy Rádiót, hogy a munkaterület átadása a hosszúhétvége utáni napokra esik majd, így várhatóan a jövő hét során minden részletet pontosítanak a kivitelezővel. Ezt követően a konkrét útépítés is megkezdődhet. Magyari László hangsúlyozta, az előkészítő munkálat a forgalom megzavarása nélkül történik, így a következő napokban még nem kell korlátozásokra számítaniuk az autósoknak. 
A közel 5 kilométer hosszúságú útszakaszt felölelő felújítás hónapokig tart majd. A Budapest vége település táblától a Szent Erzsébet téri körforgalomig tartó útfelújításon túl, új körforgalom épül az út, valamint az M0-ás autóút szigetszentmiklósi lehajtójának kereszteződésében. A kivitelezés menetét a Lakihegy Rádió híreiben is folyamatosan nyomon követi. Magyari László hozzátette: amint megkezdődik az első kapavágás, szakaszos útlezárásra számíthatnak a közlekedők. Olyan elkerülőút nincs, amely hatékony lehet a főváros felé haladók számára, hiszen a II. Rákóczi Ferenc út már most is igen túlterhelt. A megyei igazgatóság vezetője szerint az autósoknak türelemre lesz szükségük a következő hetekben.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Márkafüggetlen szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink