Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. április 18. csütörtök Andrea napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Massa visszatér
Elválasztó
Hírek » Sport » Massa visszatér
Elválasztó

A Lakihegy Rádió sporthírei röviden.

Véget ért Miklós Edit szezonja. A magyar síelő az osztrák sívilágkupa edzésén bukott hatalmasat. Mentőhelikopterrel egy Innsbruck-i magánklinikára szállították. Mint kiderült, a jobb lábában elszakadt a térdszalag és levált a porc. Az, hogy a rehabilitációja meddig tart, egyelőre nem lehet tudni, de az már biztos, hogy ebben a szezonban nem versenyezhet. 
Megvan ki az új utánpótlás-kapitány.  A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége ma Dónusz Évát nevezte ki. A közlemény szerint az új kapitány január 20-tól látja el feladatkörét . Dónusz Éva tagja volt az 1992-es barcelonai olimpián aranyérmes női kajak négyesnek, versenyzői pályafutását követően többek között szakmai titkárként, a serdülőválogatott vezetőedzőjeként és elnökségi tagként is segítette a szövetség munkáját. 
Bottas a Mercedesnél folytatja, Massa visszatér a Williamshez. Az MTI arról számolt be, hogy az eddig Williamsszel versenyző Valtteri Bottas lesz a Forma-1-es világbajnok Mercedes csapatnál Lewis Hamilton pilótatársa, míg az ő helyére a korábban visszavonult Felipe Massa tér vissza a Williamshez. A Sauber csapat ma délelőtti közleménye szerint Pascal Wehrlein lesz Marcus Ericsson mellett a másik versenyzőjük az idei szezonban.  
 
Kép forrása: Crash.Net

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Nagy tavaszi térkővásár egész márciusban a Witzing Tüzépkerben!

Ismerős márkák, varázslatos kínálat, mesebeli árak: Kedvező árú térkövek már 3490.-Ft -tól!

Viastein, Leier, Semmelrock, Beton+, SW, Molnárbeton és Barabás téglakő márkákból válogathatsz, most hihetetlen árakon!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Delikát Húsáruház és Pecsenyéző Szigetszentmiklós Gyártelepen (a Lordok háza oldalában) található. Tulajdonosa nagy odafigyeléssel és munkával egy már meglévő üzletet próbált európai színvonalúvá és moderné varázsolni mindezt úgy, hogy csak és kizárólag prémium minőségű termékekkel , friss magyar termelői húsokkal tudjon szolgálni vásárlóinak.A hozzánk érkezőket egy patinásan felújított épület, valamint egy ízlésesen berendezett üzlettér fogad, előzékeny és udvarias kiszolgálással.

Húsáruk tekintetében is teljes a palettánk, kizárólag friss Magyar termelői húsokat forgalmazunk. Sertés, marha, birka és egyes baromfi húsokon kívül széles választékú friss hentesáruval várjuk vevőinket. Boltunkban hagyományos érlelésű és füstölésű kézműves termékek mellett delikát termékek, tej termékek és pecsenye ételek is találhatók. Pecsenyézőnkben minden nap friss sültekkel, hurkával, kolbásszal, salátákkal, desszertekkel, üdítőkkel, kávéval, hideg és meleg szendvicsekkel és reggelivel várjuk minden kedves vásárlónkat!

Lépést tartunk a technika fejlődésével is, ezért aktuális igényét, rendelését leadhatja nálunk telefonon!

https://delikathusaruhaz.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink